,Volt  egyszer egy csacska kisliba, aki az itató felé menet találkozott a gólyával , és beleszeretett a délceg, magas, elegáns madárba. Imádta minden mozdulatát, létét, előkelőségét és nagyon boldog volt, hogy "mindez a jelenés" figyelemre méltatta őt és időt szánt a vele való találkozásokra.
Csakhogy a boldogság rövid életű volt, mert kiderült, hogy a gólyának saját fészke van, ahol gólyáné várja a csemetékkel. Hogy minden szava és tette csak hazugság volt és megtévesztés. Szegény liba nagyon roszzul lérezte magát, , csak sírt és sírt ..... csőrét lógatta az itatónál, míg a többiek vidáman lubickoltak.
Egyszer egy kiskacsa kedves, megértő szavakkal illette és vígasztalta, ...vígasztalta napról napra, amitől a kisliba ismét fontosnak érezte magát. Fájdalmában és felejteni vágyásában csillogó szemekkel megkérte a kedves kiskacsát, hogy bújjon hozzá, mint ahogyan azt a gólya is tette. A kiskacsa először elgondolkozott, nem értette a kérést. Majd közelített egy lépésnyit, hiszen valahol imponált is neki, hogy a kisliba kedveskedésre vágyik és pont őt kéri meg rá. Tétovázásában el is gondolkozott: "hiszen épp pár napja még azon zokogott, hogy kijátszotta, becsapta és ő mennyire szereti, most pedig hirtelen gyorsan az ő nyakába ugrana minden különösebb előzmény nélkül?".... Így ismét hátrált egy lépést.
Bizonytalanságát látva a libácska előrébb lépett, hogy hát ő szívesen fészkelne is vele. Mire a kiskacsa ismét csak meghátrált, mivel ők ketten  nem ugyanabba a fajtába tartoznak, ő kacsalányt szeretne magának a fészekrakáshoz, meg egyébként sem lehet csak úgy egyik napról, egyik pillanatról a másikra kiszeretni a gólyából és beleszeretni egy kacsába, ez képtelenség. Úgy érezte,hogy csak a jóságát akarják kihasználni, őt magát pedig egyszerűen csak használni. Csalódott a pillanatban, a barátságban és a libácskában is. Közölte  hogy ő ezt nem így  érzi. Nem érzi önmagában, a lelkében, a létében, tehát jobb, ha elválnak az útjaik és a liba ne is forgasson ilyen és ehhez hasonló gondolatokat a fejében, mert az nem a teljes igazság. Kérte, nézzen mélyen önmagába. Jusson inkább önmagával és az érzelmeivel közös nevezőre és ne kapaszkodjon a másik tollába a felejtés reményében.
A libácska mindebből csak annyit értett meg, hogy őt akkor most jól elutasították szárnyas és női mivoltában is. Gőgjében jól kikiabálta az itató minden látogatója előtt, hogy a kiskacsa milyen gonosz is volt vele, anélkül, hogy elmondta volna valójában, miért is ennyire sértődött. A lliba önelégülten mosolygott, hogy akkor lám most győzött, és elégtételt vett a gólya okozta fájdalmain is, hiszen bosszút állt egy hímen.
De nem látta át egyáltalán, hogy olyan valakit bántott ok nélkül, aki csak segíteni szeretett volna a bánatán és nem megbántani akarta. Ekkor érkezett a szamár, aki már nem bírta tovább hallgatni a felesleges rikácsolást és gyorsan barátja a kacsak védelmére kelt. Válaszolt a libának, hogy hát ez így mégsem egy szép dolog, az egész itató előtt lejáratni valakit egy vélt és el nem követett bűne miatt. De a liba csak a magáét hajtogatta....
Közvben a gólya békázásra tanította csemetéit a közelben mindent látva, hallva, a szokásos elegáns, nemtörődöm modorában. Ezt látván a libának még inkább forrt az epéje és csúnya szavakkal illetve a szamarat mindennek lehordta azt, pedig szegény jószág csak a jómodorra akarta felhívni a figyelmét. A végén a szamár is beleunt a felesleges vádaskodásba és szomorú fejlógatással elhessegette a buta kislibát, hogy menjen csipegetni az itató másik oldalára, hátha ott talál magának való társaságot, akik hasonlóan rosszmájúak, és ne rontsa a levegőt ott, ahol nem kívánatos az ilyen fajta megnyilvánulás.
Erre a kisliba még inkább megsértődött. Gőgje és hiúsága még kevésbé hagyta nyugodni. Ismét csak fújt, prüszkölt és gágogott, mire a hangzavarra a tornácra kilépő gazda is felfigyelt. Jól szemügyre véve hangoskodó libáját el is gondolkozott: "hmmm, ez a liba, jól megvastagodott, biztosan szép nagy mája lehet, csinálok vacsorára dinsztelt libamájat fokhagymával és jmegeszem friss kenyérrel".
Innen már nem volt menekvése a libának. Máját serpenyőben, húsát a sütőben sercegtették. Az itatónál ismét beállt a megszokott csend és nyugalom. Csak a békák brekegését lehetett hallani, mivel a gólya valahol másutt halászott.