Kedves Hedi . Köszönöm kedveséged,tudom mindenkinek meg van a maga gondja. Elcsépelt mondás,hogy rossz gyerekorom,de sajnos én már gyerekként is át éltem a poklot !!!Édesanyám egyedűl nevelt fel kettönket. Hugom 8-éves én 10 -éves voltunk.Azt 8-10-évet is úgy éltük,hogy mindig menekültünk,mert ütött vert mind a hármunkat! Nagyon nehéz volt!!!!Az élet kár potolt ,mert nagyon jó férjet adott. 43-éves házasok vagyunk,van két szép fiam szép családjuk van. Van 20-éves ,19-éves fiú unokám és 11-éves 8-éves kislányunokám.Mondhatnád akkor meg mit nyavajgok? Mikor megnősűlt a kissebb fiam ,baj azóta nem beszél akét fiam.Nem tudok belenyugodni. 10-év halt meg édesanyám, akit nagyon szrettem! Apám utána beteg lett 9-évig ápoltuk a férjemmel.Eszemmel tudtam ,hogy nem érdemli meg, a szívem mást mondot.Mikor mentem hozzá gondolhatod,hogy mindig eszembe jutott, hogy bánt velünk,de csak az apám volt. Pedig az asok jó amit tőlünk kapott azt édesanyám érdemelte volna. Őt is ápoltuk ,mert neki meg levágták a lábát. Van min keseregnem,tudom nem tudok már ezzen segíteni,de mindig ezek járnak az eszembe.A boldogságom beárnyékolja,hogy gyerekeim nem beszélnek !!!!Pedig nagyon jó gyerekeim vannak, csak két menyecske nem jön ki!Többet nem írok :üdv Jucika

Előzmény

Válasz

A pozitív gondolkodás,mindenhol ezt hallom,depresszió, pánik félelemben szenvedek-8-éve.Próbáltam,elhagyni a gyógyszereket,úgy gondoltam,csakis
rajtam múlik,minden esetben kórház lett a vége.tudomásul kell venni,a
rosszat-jót,mindenki másképp éli meg.Én kaptam még egy lehetőséget
istentől,az élettől,és ezt köszönöm!De rá jöttem,hogy sok dolog van,égen,és földön,mit nem tudunk megoldani.Mára már szeretni is
elfelejtettünk,csak állj meg egy percre,nézz körül milyen csodás világban
élünk,benne van a fákban,a fűben virágban,együtt lélegzünk a természettel,
légy türelmes,magadhoz,és másokhoz.Szeresd magad,mert,mások is csak
így fognak szeretni.tanuljunk saját,és mások hibáiból.Tiszteljük egymást,
sokszor egy jó szó is elég,hogy szebb legyen a napod!!!

Válasz

Jucika! Sokat gondolkodtm, hogy mt írjak... a szomorúságra, bánatra.

"Az élet találkozásokból és elválásokból áll. Nap, mint nap érkeznek új arcok az életünkbe, illedelmesen köszöntjük őket, van, aki csak néhány percig marad, mások hónapokra, és van olyan, aki egész életünkön át velünk lesz. . És van aki kilép az életünkből..."

De ha este bánat a társunk, reggel az öröm kopogtat..

Sokszor kerülünk nehéz élethelyzetbe ,a szomorúság, bánat lesz a társunk. De tovább kell lépni... élni... és megpróbálni elfogadni, ... át kell élni a fájdalmat, ahhoz hogy könnyebb legyen, hogy kikerüljünk belőle.
Segit egy jó séta, egy szép zene, öröm egy kedves e-mail és még nagyon-nagyon sok minden......
Nem könnyű.... nagyon nehéz.... de ha akarod, ha törekedsz rá... sikerülni fog,...... a következő nap szebb lesz...

Válasz

Kedves Éva .Köszönöm kedves szavaid.Híd el probálom,de ha jönnek az ünnepek , vagy családi összejövetel. Újra rám tör!!!!(sajnos most nem tudom leírni )Nem vagyok olyan jól .Köszi üdv: Jucika

Válasz

Kedves Jucika! A pozitív gondolkodás sokat segít, de szerintem a gondolat ereje az igazán nagy segítség! Kipróbálható, szerintem működik! Csak gyakorlás kérdése. Nagyon sok cikk foglalkozik ezzel a témával, de mindenki a saját sikereivel tudja igazolni. Sok szeretettel! Éva

Válasz

Pozitív gondolkodás mind szép és jó, de amikor olyan történik az emberrel, amit rajta kívül álló okok miatt nem tud megoldani.Csak az jár az esziben,hogy miért ? Ebből nem lehet pozitív gondolkodás! Az én esetem olyan ,hogy a tehetetlenségemben lettem idegkimerűlt,depreszíós. Tudom ,hogy nem rajtam múlik, de mégis mindig az jár a fejemben !

Válasz

Ha veszítettél már el valakit, tudod, hogy a vesztés pillanatában szeretted a legjobban és a legigazabban.
Amikor szembesültél azzal, hogy "nincs".
Amikor a sors letépi rólunk azt, akit szeretünk, s ott maradunk kifosztva, egyedül - a hiányban döbbenünk rá, mennyire szerettünk.
Utólag.
És jönnek az emlékek: a közönyös hétköznapok, a szürke reggelek, a fáradt fölkelések, a rosszkedvű morgások, veszekedések, összezördülések, a kellemetlen esték, amikor nem történt semmi, csak ültetek egymás mellett, üresen - a hiány fájdalmas érzésével visszanézve villámfényben látod meg a múltadat, s azt kiáltod:
- Milyen hülye voltam! Nem láttam, milyen kincset szórok szét minden percben és órában!... Bár akkor tudtam volna, amit most tudok: hogy ajándék volt vele az élet! Bár visszatérhetne, akár csak egyetlen percre is! Másképp szólnék hozzá! Másképp látnám, másképp ölelném... És elmondanám neki azt, hogy... Mit is?... Amit nem lehet elmondani.
Igazán szeretni a ravatalozóban tudunk.
Látod, ilyen cikis mondatokat írok.
Mert igazak.
Hogy mit jelent szeretni valakit, azt akkor tudjuk meg, amikor elveszítjük.
Amikor van, észre sem vesszük- természetes.
Így vagyunk az életünkkel is.
Végigrobotoljuk az egészet, rosszkedvűen és idegesen. Azt mondjuk: szürke hétköznapok. Alig várjuk, hogy elmúljon a hétfő, a kedd, a szerda, a jövő hónap... s végül az egész élet.
Az időbe szorult ego tekintete mindent szürkében lát.
Állandóan boldogtalan. Úgy éli az életét, mint egy szorgalmi feladatot. Nem veszi észre, hogy csodában jár.

/ Müller Péter /

Válasz