Lehet fekete, fehér, zöld, ginszeng, oolong, meg lapacho, rooibos, honeybush, vagy akár puerh és mate. A lélekmelegítő, serkentő hatású tea kétségkívül az egyik legváltozatosabb és legegészségesebb ital.

Egy kínai mondás úgy tartja: „Inkább étlen három napig, mint tea nélkül egy napig." Más felfogásban pedig: „A tea maga a folyékony bölcsesség.
"

A teacserje Délkelet-Ázsia csapadékban gazdag vidékeinek haszonnövénye. Őshazája Assam (Kelet-India) volt, legnagyobb fogyasztói azonban mindig is a kínaiak voltak.

A tea kultúrtörténete

Keleten úgy tartják, hogy az első teát Shen Nong császár "készítette" kb 5000 évvel ezelőtt. Az uralkodó edényébe vízforralás közben tealevelek hullottak, a zöldes színű főzet pedig nagyon megtetszett a császárnak.
Ennyit a legendáról.Sheng Nong a történészek szerint nem is létezett, egy császárnak valószínűleg soha nem kellett vízforralással foglalkoznia.

A tea Kína déli tartományaiban, a Kínai-tengertől Tibetig húzódó sávban őshonos. A teacserje külső megjelenésében a rózsabokorhoz hasonlít. Virágja a csipkerózsára emlékeztet.
A levelei miatt kezdték a cserjét termeszteni. Belőlük készült az illatos főzet, a tea. A tea zamatát, finom illatát annak a végtelen gondosságnak és türelemnek köszönhette, amellyel a rendkívül kényes cserjéket felnevelték, az összegyűjtött leveleket szárogatták, sodorták, csomagolták. A teát magról ültették. Az ősszel összegyűjtött érett magvakat finom homokkal és földdel keverve porcelánedényekbe öntötték. Az edényeket óvták a nedvességtől, nehogy idő előtt csírázni kezdjenek.
Tavasszal a magvak melegágyba kerültek,utána a gondosan előkészített talajba vetették. A kikelt kis palántákat állandóan gyomlálták, öntözték, óvták a széltől is. Később rendszeresen nyesték őket, hogy lombosabbak legyenek. Téli viharok idejére szalmával födték be, forró nyári napokon pedig a rizsfőzés után megmaradt vízzel öntözték.
A negyedik évben kezdték meg a levelek szedését. Évente három-négy alkalommal szüreteltek. Az első kora tavasszal, márciusban kezdődött, a levelek minőségétől függően. Rendkívül fontos volt, hogy a leveleket kellő időben szedjék, egyetlen elmulasztott nap elég volt ahhoz, hogy minőségük romoljon. Amint észrevették, hogy a levélkék vége könnyedén felkunkorodik, késedelem nélkül mozgósították a szüretelőket. A még alig kifejlett, apró, gyenge leveleket gyűjtötték össze vesszőkosarakba. A második szedés május végén vagy június elején, a harmadik pedig augusztus elején történt. Néha még ősszel is szüreteltek, de ez már csak öreg, rossz ízű leveleket adott. A leveleket méretük szerint nagyjából szétválogatták, és állandóan forgatva szárították nádból készült gyékényen, vagy vesszőkosarakban. Ezt a műveletet is nagy szakértelemmel kellett végezniük, mert meghatározta a tealevelek későbbi minőségét.

A teát Európában megelőzte a híre

A konzervatív Anglia meglepetésszerű gyorsasággal tért át a kávéfogyasztásról a teára. Amikor a tea megjelent, Londonban már több mint kétezer kávéház működött, és a 18. századra szinte mindegyik átalakult teaházzá.
Ma is világhírű teakeverékük az Earl Grey tea eredetéhez legenda fűződik. Receptjét a hagyomány szerint Grey gróf az akkori miniszterelnök kapta 1830-as években egy kínai mandarintól.

A teázás szokása gyorsan beépült az angol mindennapi életbe. Az erős teát kedvelték, ízesítették cukorral, rummal, vajjal, tejjel, borssal és egyéb fűszerekkel.
A tea folyamatosan és egyre nagyobb mennyiségben érkezett Londonba. Anglia már a 19. században a világ legnagyobb teaívó országa volt. London a tea világkereskedelmi központjává vált. Az európai államok egyre inkább itt szerezték be azokat az árucikkeket, amelyekre Kínából szükségük volt. Az angolok ismertették meg a teát Amerikával 1704-ben. A kereskedelem fellendítésére amerikai tartományaikban a behozatali vámokat megszüntették. Egyedül a teát nem részesítették ilyen kedvezményben, hogy azt kizárólag tőlük vásárolják. A magas teavámok elleni tiltakozásul 1773. december 16-án, amikor Bostonba megérkezett a teaszállítmány, szürkületkor indiánnak öltözött helyi lakosok megtámadták a hajót. Az egész rakományt, mintegy 342 láda teát, a tengerbe dobták. Ez a "bostoni teadélutánnak" nevezett esemény indította el a függetlenségi háborút, mely az Amerikai Egyesült Államok megalakulásával végződött.
Elsőként orvosok ismertették a teát esszékben, orvosi szaklapokban, vagy önálló könyvekben. Megállapították, hogy az élet meghosszabbítására, az egészség megóvására nincs jobb, mint e fű.
A Mongol kán 1638-ban is küldött teát a cárnak. A követek alig akarták hazavinni a szerintük jelentéktelen ajándékot, de tévedtek, mert a teának Moszkvában nagy sikere volt. A tea hamarosan megjelent a moszkvai üzletekben is.
A teázás szokása Oroszországban gyorsan elterjedt, a 18. század folyamán beépült az orosz életmódba. Oroszország a világ második legnagyobb teafogyasztó országává vált, e téren csak Anglia előzte meg. Európai területén a tealeveleket forrázták.

Marokkói teázás
„A teáskanna magában foglalja az egész világegyetemet. Pontosabban, a tálca képviseli a földet, a teáskanna az eget, a poharak az esőt; az eget és a földet pedig az eső egyesíti.”
Abdallah Zrika

A berberek Észak-Afrikában évszázadok óta isszák a kínai zöld teát mentával . Reggel és este, hétköznap és ünnepnap, bármikor, bármilyen alkalommal ezt kínálják mosolyogva barátnak és idegennek. A teázás szertartása a legendás marokkói vendéglátás része. A marokkóiak a meknes-i mentát értékelik a legtöbbre, azt tartják, hogy az egyenesen a hetedik paradicsomból került le a földre.

Japán teaszertartás

A tea meditáció a meditáció egy formája, mely a tea ivása által valósul meg. A tea meditációt bárki gyakorolhatja.
A tea meditáció segíteni tud nekünk, hogy tisztábban lássuk önmagunkat és kapcsolatban legyünk mély szellemiségünkkel. A csendben felismerhetjük belsőnket, hogy meglássuk vakfoltjainkat és árnyékainkat. Ez a tudatosság megnyitja tudatunkat, lehetővé teszi, hogy elfogadóbbakká és jobban átölelővé váljunk. Ha megosztjuk ezt a spirituális tapasztalatot más teavendégekkel, akik más kultúrából, szociális közegből származnak, vagy a miénktől eltérő vallási háttérrel rendelkeznek így kapcsolatba léphetünk velük a leghumánusabb módon, túllépve az ego- és az ember alkotta határokon. Így a tea meditáció egy kultúrákon átívelő kommunikációt, és az ellentétek feloldását jelenti.

/Forrás: Net- Arany hegy./

Szokások és szertartások

A teaívás szertartása minden kultúrában más, a teázás művészetét a japánok fejlesztették tökélyre, náluk a tea szertartás nemcsak a felfrissülés, hanem meditáció, filozófia, a zen gyakorlásának módja is.
Az angolok "teaszertartása" inkább a társadalmi szokásokról és a kiadós uzsonnázásról szól. És hogy miért öntik az angolok először a tejet a teáscsészébe? Az ok nagyon is prózai: az ópiumháború egyik következménye az volt, hogy egy ideig nehezen jutottak jó minőségű kínai porcelánhoz, így nem kockáztatták, hogy a forró víz megrepessze a hamisítványokat.
Tibetben sóval, vajjal, tejjel és campával /a tibeti árpa őrleményével/ de cukor nélkül isszák a teát, mivel a leveshez hasonló funkciót is betölt. Az oroszok cukor nélkül el sem tudják képzelni, a törökök és arabok pedig mentával és rengeteg cukorral fogyasztják, télen nyáron.