A  remény olyan, mint a levegővétel, észre se vesszük, annyira hozzánk tartozik. De nagyon érzékenyek vagyunk a hiányára. A remény energiát ad, életben tartja a változásba vetett hitet. Gyakran nem tudjuk, honnan van bennünk a remény,és mi tartja életben, azt viszont nagyon is érezzük, hogy fenntart és éltet minket.Így tartja a mondás is: addig élünk, amig tudunk reménykedni.A remény érzése létezésünk alapjával van kapcsolatban: aki remél, az vár még valami jót az élettől. A remény az egyik legalapvetőbb poziriv érzelem.

A gyermeki remény érzése azt ígéri, meglesz, amit szeretnénk Az álom valóra válik, amitől félünk az nem következikbe, amit akarunk, azt megkapjuk. Ez a remény sérül a legkönnyebben, és ha sérül, "csalfa, vak reménynek érezhetjük mindazt, amiben hittünk. A magabiztos remény azt mondja, meglesz, sikerülni fog, mert képes vagyok rá.  Ezt a reményt a felnőtt öntudat táplálja, és nagy szükségünk van rá az élet forgatagában. Az élet kikeülhetelen tapasztalata azonban az, hogy a magabiztos remény is csalódhat. Vannak helyzetek,amikor kicsinek,gyengének érezzük magunkat az élet hatalmas erőivel szemben. Ha meghalljuk a hangját, ilyenkor szólal meg a létezés reménye.

A boldogság-cseppek: bárki által gyakorolható, egyszerű lépések, amelyekkel javíthatjuk a magunk és környezetünk közérzetét. Csodavárás és panaszkodás helyett. Kockázatok és mellékhatások nélkül.
Miért nehéz boldognak lennünk? Gyakran azért, mert túlságosan és görcsösen szeretnénk azok lenni. Vagy még inkább azért, mert túlságosan pontosan meg szeretnénk határozni, hogy mitől és hogyan is lehetnénk boldogok. Tele van a fejünk elvárásokkal. Úgy járunk-kelünk a világban, mintha egy képzeletbeli listát ellenőriznénk: mi az, amit már sikerült megszerezni, és mi az, ami még hiányzik. A lista minden tétele valahogy így kezdődik: Boldogabb és elégedettebb lennék, ha... És jönnek szép sorban a feltételek, amelyek megakadályoznak minket abban, hogy itt és most örüljünk a világnak, magunknak, másoknak. A boldogság utáni vágyat zsarnokká tesszük magunk felett.
Boldogság-zsarnok pedig ígér és diktál. Ígéretei feltűnően sokszor valami bizonytalan, esetleg távoli jövőről szólnak (majd ha lediplomáztam, ha meglesz a lakás, ha törlesztettük a részleteket, ha...), a diktált feltételek pedig másokhoz hasonlítgatnak minket (ha majd nekem is olyan autóm lesz, ha én is olyan karcsú leszek, ha...). Boldogság-zsarnok szívesen biztat irreális csodavárásra és a túlvállalásra (ha lottóötösöm lesz, ha 30 kilót lefogyok, ha sokkal magabiztosabb leszek, ha...), de talán leginkább azt szereti, ha mások elvárásainak, döntéseinek vagy jellemvonásainak leszünk a rabjai (ha majd elégedett lesz velem, ha megkéri a kezem, ha majd többet figyel rám, ha...).
Amikor Boldogság-zsarnokhoz kötjük a boldogulásunkat, akkor sokat markolunk, de gyakran keveset fogunk. A boldognak festett jövőhöz képest a jelen szegényes lehet, ami még fokozza is az elégedetlenségünket. Elvárásaink hajszolása közben nem marad időnk, energiánk a valóságot értékelni. Ráadásul a végén gyakran kiderül, hogy „nem is olyan szép a menyasszony”.