Ez a két példa hűen tükrözi azt, hogy a "sérült " emberek mennyivel figyelmesebbek egymással, és másokkal szemben is. Nem beszélve a szeretetről, a türelemről.
Mivel egy olyan otthonban dolgozom, ahol sérült gyermekek és felnőttek élnek, így naponta megtapasztalom kedvességüket, figyelmességüket, és ez jó érzéssel tölt el. Amikor reggel belépek egy pavilonba és a szembe jövő gyerek azt mondja:- szia Julika, már úgy vártalak. És mikor eljövők, akkor megkérdezi:- mikor jössz legközelebb?
És a vak gyerek, ( ami számomra megmagyarázhatatlan ) már a folyosó végéről tudja, hogy ki jön éppen vele szemben. És mindig van egy kedves szavuk.
Csodálatos emberek ők.

Előzmény

Válasz

Tegnap Budapestről kifelé az M 7-es autópályán eszembe jutott Julika irása, ...egy kis figyelmesség ........... A reggeli csúcs-forgalomban kijutmi a városból nem örömteli dolog. az autópályán a megengedett sebesség 100 km volt azon a részen,/90-el mentem / minden sávban majdnem összefüggő kocsisor, előzésnek, sáv-váltásnak nem volt értelme, .... a hátam mögötti autó türelmetlenül villogot, majd amikor lehetősége lett megelőzőtt, bizonyos jelet mutatva...... legalább 120 km-es sebességgel...

és eszembe jutott egy másik szívet-melengető is...... Balaton mellett nyaraltunk, a strandon mellettünk egyy értelmi foyatékos kis csoport a tanárukkal élvezte a vizet, a napot... figyeltem őket és meghatott az a kedvesség, figyelem, amit egymás irányába és a tanáruknak adtak, segitették egymást a vizbe menetnél.... elővették a magukkal hozott sütit, amit először a tanárnak kínáltak......

Válasz

A technikai fejlődés előnye még nem ok arra, hogy a figyelmességet, a tapintatot, az egymás iránti tiszteletet kortól és nemtől független el kellene felejteni. Pont ezért jutunk olyan szellemi és morális mélységbe mert az elemi ismeretekkel nem akarunk élni ebben a rohanó világban, mint ha emellett a megélhetési és kapcsolati folyamatok folyton egymás falába ütközve építi a nem megismerés emberi lehetőségeit.

Válasz