A farsangi időszak vízkereszttől hamvazószerdáig tart. Mivel a hamvazószerdával kezdődő nagyböjtöt valamikor szigorúan betartották, ennek ellensúlyázására alakulhatott ki a böjt előtti nagy evések, ivások, lakomák, mulatozások szokása, a farsang. Ezért is nevezték el  az ördög ünnepének a duhaj farsangot.

A farsanghoz számos népszokás fűződik, melyekben szerte Európában a tavaszvárás, és a tavaszkezdő örömünnepek ősi emléke lelhető fel. Egykoron a vidéki fiatalemberek farsangkor valamilyen álöltözetbe, állatot utánzó maskarába öltöztek. A lányok fiú, a fiúk  női jelmezt öltöttek, de gyakran öltöztek kéményseprőnek, papnak, katonának is. Voltak, akik arcukra kormot vagy lekvárt kentek, vagy arcukat tök álarccal fedték el. A városi ember számára a farsang a bálozások időszaka, elsősorban az álarcos bálok divatosak.

A farsang utolsó szombatjától húshagyó kedd éjfélig tartó időszakot farsangfarkának nevezik, a hét hátralévő részét pedig csonkahétnek hívják. A farsang utolsó csütörtökje a hamvazószerdát követő kövércsütörtök, de hívják csonka-, zabáló-, torkos-, tobzódó csütörtöknek is, mert ezen a napon eszik meg a farsangi maradékot, ráadásként még sütnek és főznek is, annak reményében, hogy az évben bőséges lesz a termés. A jellegzetes farsangi fánkot meg azért fogyasztják, hogy a vihar ne rongálja meg a háztetőt. A néphitben hívők, azt mondják, hogy aki újévkor és farsangkor disznóhúst eszik, annak sok pénze lesz.

A sok farsangi evés-ivás, lármás és táncos mulatozás az ősi gonoszűzésből és természetvarázslásból ered. Például, ha ilyenkor a parasztasszonyok tánc közben magasra ugranak, a kenderük magasra nő. A farsang végi tuskóhúzással a legények azokat a lányokat csúfolják ki, akik még nem mentek férjhez. Ha a hajadon lány azt kívánja, hogy farsangkor sok hódolója legyen, az adventben a hajnali misére hívó harang köteléből kell levágnia három kis darabot, melyeket aztán, ha belefon a hajába, elképzelése teljesedni fog.