A régi Rómában februárt a szerelem, házasság és az asszonyok istennőjének, Juno Februatanak szentelték. Február 15-én volt a Lupercalia fesztivál, mely a vezeklés és a tavasszal kezdő új, tiszta élet ünnepe volt, és a római polgárok azon örömüknek adtak kifejezést, hogy sikerült átvészelniük a hideg téli időszakot. Lupercalia ünnepén szokás volt, hogy az eladó leányok egy papír cetlire írták a nevüket, melyeket egy nagy edényben gyűjtöttek össze. Ezután minden egyedülálló férfi húzott egy cédulát. Az a lány, akinek a neve a cédulára volt írva, lett a férfi partnere az aznapi erotikus ünnepségek idejére. Ezek a kapcsolatok gyakran házassággal végződtek. Juno Februata ünnepének 494-ben I. Gelasius (Geláz) pápa vetett véget, új nevet és tartalmat adott neki, az időpontját pedig február másodikára helyezte át. Ma ez nap Szűz Mária megtisztulásának, vagy a Gyertyaszentelő ünnepeként ismert. Ám az eredeti Lupercalia fesztivál sem ment teljesen feledésbe, hagyományát részben a modern kori Valentin-napi ünnepségek vették át.

Nálunk a februárt régente télutó vagy böjtelő hónapnak hívták, az előbbit a nappalok hosszabbodása, az enyhülő idő indokolja, míg az utóbbi elnevezés arra utal, hogy a farsangi időszak utolsó napját (a húshagyó keddet) követő hamvazószerda, vagyis a böjtfő, valamint az előtte álló három vasárnap túlnyomó részben a február hónapra esik.

"Böjtelő-hóban őrizd meg magadat minden hevesítő nedves eledelektől, káposztától, salátától és goromba nehéz emésztésű húsoktól. ; szemeidre gondot viselj, hogy meg ne homályosodjanak, ahhoz pedig szolgál a köménymag, kapor. Farsangkedden, Istennek nevében plántálván, amennyit fénylik a nap, annyit fénylik az egész hosszú böjtben; ha reggel jól fénylik, a tavaszi vetéseknek jó termését mutatja. (...)azonképen épületre való fa, mit azon nap levágnak, soha meg nem rothad.

A hónap jeles napjai sorában a Gyertyaszentelő (február 2-a) az első, a keresztény hívek ezen az ünnepen arra emlékeznek, amikor Jézust, születése után negyven nappal, szülei, József és Mária, elvitték Jeruzsálembe, hogy elsőszülöttként bemutassák az Istennek. Régebben ezt a napot a Boldogságos Szűz tisztulásának ünnepeként ismerték, ma is sokan, mint Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepét tartják számon. A mózesi törvények szerint ugyanis a szülést követő negyvenedik napra nyeri vissza az asszony a tisztaságát. (Lukács evangéliuma 2:22-39).

A rómaiak ebben az időben, égő fáklyákkal járták körül a várost, s vesszővel igyekeztek egymást a bűnöktől megtisztítani. A gyertyás körmenetek kultikus szertartását a keresztény egyház is átvette, mely később - kb. 12. századtól - a gyertyák megszentelésével egészült ki. Innen származik a gyertyaszentelő elnevezés. Ezen a napon a katolikus hívők, pár szál gyertyát visznek a templomi szertartásra, hogy a pap megszentelje azokat, majd égő gyertyákkal a körmeneten emlékeznek Krisztusra, a világ világosságára.

Az idők során a Gyertyaszentelő napjához számos időjárási szabály, megfigyelés kapcsolódott. A legtöbbjüknek az a lényege, hogy az e napon megfigyelt szélsőséges - enyhe és száraz, vagy nagyon hideg, csapadékos - időjárásból nem szabad messzemenő következtetéseket levonni, pontosabban, ha eddig hideg volt, akkor hamarosan enyhülés jön, ellenkező esetben pedig még nincs vége a télnek. Közismert hiedelmek, hogy a téli álmot alvó állatok (borz, mormota, medve stb.), melyek ekkortájt bújnak elő először vackukból, üregükből, odújukból, hasonlóképpen értelmezik a szituációt: jó idő esetén visszamennek aludni, ha viszont hideg van, havazik és/vagy fúj a szél – érezvén a tél végét – kinn maradnak. Az e naphoz kapcsolódó fontosabb időjós megállapítások .

Az angolok azt mondják, ha az ünnep estéjén fúj a szél, május elsejéig szeles idő várható, ha pedig a Gyertyaszentelő száraz és napos, a gabona és a gyümölcs drága lesz. Ugyancsak a britektől származik az a megállapítás, mely szerint, ha február másodikán a mezsgyehatárt jelző sövény levelein vízcseppek láthatók, akkor Gyümölcsosztó Boldogasszony napján (március 25-én) jégcsapok fognak lógni róluk. Ennek azonban némileg ellentmond az a megfigyelésük, hogy ha Gyertyaszentelőn a lúd vizet talál, március 25-én a birka füvet lel. A vitát nem könnyű eldönteni, ugyanis az a cseh regula, mely szerint, ha a lúd Hromnice (Gyertyaszentelő) napján vízen úszik, húsvétkor a jégen fog sétálni, vagy az ugyancsak tőlük való „Zöld Hromnice, fehér Húsvét” szövegű sommás megállapítás az előbbit, míg Sussex (Egyesült Királyság) lakóinak megfigyelése, mely úgy szól, hogy a magyalbokor tövisein lógó vízcseppek jó borsótermést ígérnek, vagy a cseh előrejzés, mely a Hromnice napi víztócsák láttán bőséges alma és körte termésre következtet, inkább az utóbbit támasztják alá. Abban azonban teljes az egyetértés, hogy a szép idő kedvezőtlen ómen: ettől mindenki rossz időt vár, vagy ahogyan a német és a cseh paraszt mondja: „szívesebben lát e napon farkast az akoljában, mint Napot az égen”.

Az angolszászok szerint Gyertyaszentelő napján már nincs helye a templomokban a karácsonyi díszeknek, körükben ugyanis az a hiedelem járja, hogy a feledékenységből otthagyott dekoráció, a közelében imádkozó személy valamelyik családtagjának a halálát okozza. Nyugat-Európában sokfelé ehhez a naphoz kapcsolódik a „talaj felébresztésének” a szokása, vagyis ekkor fognak hozzá a földek előkészítéséhez az első palántázásokhoz.

A Gyertyaszentelőt követő napon (február 3-án), Balázs napján a templomban a pap két szentelt gyertyával Balázs áldást ad a torokfájás ellen. Ez abban áll, hogy a pap a szent mise bevégzése után két keresztalakba illesztett gyertyát tart a hívek álla alá, miközben e szavakat mondja: „Szent Balázs püspök és vértanú esedezése által mentsen és őrizzen meg téged az Úr a torokbaj- és minden egyéb bajoktól az Atyának, Fiúnak és Szentlélek Istennek nevében. Ámen.” E szertartást az egyház a közép-anatóliai Sebaste város (a mai Sivas) egykori püspöke, a mártírhalált halt Szent Balázs emlékére végzi, aki Diocletianus római császár idejében sok csodás gyógyítást vitt véghez, többek között 2 égő gyertyának kereszt alakban egy kis leánynak álla alá tartásával gyógyított meg egy gyermeket, aki a torkában akadt halszálka miatt fuldoklott.

Február 6-a a vértanú szűz, a kertészek védőszentjének, Szent Dorottyának az ünnepe. Egykoron e napon kezdtek a háztáji munkákhoz, a kert felásásához, a vetőmag beszerzéséhez, kiválogatásához. A néphagyományban időjósló is ez a nap: „Ha Dorottya szorítja, Julianna tágítja” - szól a népi regula, vagyis a február 6-a környékén beköszöntő fagyos idő nem marad tartós.

Három nappal később, 9-én Alexandriai Szent Apollóniát ünnepeljük. Apollónia Alexandriában a keresztény közösséget szolgáló hajadon (diakonissza) volt. Amikor a keresztények ellen feltüzelt csőcselék fogait kiverve és megégetéssel fenyegetve hite megtagadására próbálta kényszeríteni, önként választotta a tűzhalált. Halálának előzményei miatt ő lett a fogorvosok és a fogfájósak védőszentje.

Bálint nap (február 14) napjainkban a szerelmesek ünnepe, ha e napon hideg, száraz az idő, a népi megfigyelés szerint jó termés várható. Julianna napján (február 16.), ha esik a hó, megenyhül a tél, s a Dorottya napjával kezdődő fagyos időszak is megszűnik. Zsuzsanna ünnepén (február 19-én) megszólal a pacsirta, elviszi a havat, zöldellni kezd a mező. Üszögös Szent Péter napja (február 22) viszont szerencsétlen nap, minden üszkös lesz, amibe ekkor belekezdenek. Mátyás napja (február 24) időjós nap: „Ha Mátyás jeget talál, akkor töri, ha nem talál, akkor csinál.” A Mátyás napi csukafogás a halászok számára szerencsés ómen, „Mátyás csukája” ugyanis az egész esztendőre sok halat ígér.

Február 24-e azonban másról is nevezetes, a néggyel (a százra végződőek közül a 400-zal is) osztható években ez a nap a szökőnap. Bevezetése Caesar nevéhez fűződik, ő rendelte el i.e. 46-ban, hogy az év 365 napból álljon a hónapoknak ma is szokásos hosszával, és hogy minden negyedik évben a február 23-ika után egy napot iktassanak közbe. Mivel csak négyévenként szerepel a naptárban, a szökőnapon nem ünneplünk semmilyen névnapot, az eredetileg február 24-28-a közé eső névnapok egy nappal eltolódnak. Bár írásos bizonyítékok nincsenek rá, létezett egy olyan – egyes országokban törvénnyel is szentesített – hagyomány, hogy a szökőévekben (néhol csak a szökőnapokon) a nők is tehettek házassági ajánlatot a férfiaknak. Az első ilyen törvényt állítólag a Skót Parlament alkotta 1288-ban, melyet később Franciaország és Svájc is átvett, majd a tradíció a bevándorlókkal Amerikába is eljutott. Az ajánlatot a férfi nem volt köteles elfogadni, ám ha nemet mondott, a hölgy csalódottságát egy csókkal, egy fonttal és egy pár kesztyűvel (mások szerint egy selyem köntössel) kellett enyhítenie.

Biztosan állítható viszont, hogy a szökőévekben tartják az újkori olimpiai játékokat, valamint az amerikai elnökválasztásokat. A csillagászok azt is kiszámították, hogy 2028-ban a szökőnap húshagyó keddre, 2096-ban pedig hamvazó szerdára esik.

Február 20-án a Nap a Vízöntő jegyéből a Halak jegyébe lép. E hónap születési köve az őszinteséget, józanságot, gyógyulást jelző ametiszt, és az onyx. Úgy tartják, hogy a februárban született hölgy lelke nyugalmat és békét nyer, megszabadul a szenvedélyeitől és minden gondjától, bajától, ha ametisztet visel.

/R.A./