Mint az ünnep neve is elárulja, ilyenkor szoktak gyertyát szenteltetni a katolikus falvakban. A hagyományos, magyar paraszti társadalomban a szentelt gyertya a bölcsőtől a koporsóig elkísérte az embereket. Keresztelésig az újszülött mellett világított, hogy a „pogánykát” ki ne cseréljék a gonosz, rossz szellemek. Amikor a fiatal anya először ment a templomba az ún. egyházkelőre vagy avatásra, szintén szentelt gyertyát vitt a kezében. Gyertyát égettek a súlyos beteg mellett, szentelt gyertyát adtak a haldokló kezébe, „hogy annak fényénél múljon ki a világból” (Tápiószentmárton; Gulyás É. 1985: 835). Szentelt gyertya égett a halott mellett is. Mindenszentek napján és halottak napján, de más nagyobb ünnepeken, húsvétkor és karácsonykor is meggyújtották. Ugyancsak az egész nyelvterületen elterjedt hiedelem volt, hogy vihar, égzengés, villámlás és jégeső ellen szentelt gyertyát kell gyújtani. Valószínűleg hasonló védelmi célzattal falaztak szentelt gyertyát az épülő házba is. A Szeged vidékiek a szentelésről hazatérve a kilincsre is helyeztek egy kis darabot a gyertyából, hogy békesség legyen a házban. A gyümölcsfákat is megveregették a szentelt gyertyával, hogy bőven teremjenek (Bálint S. 1980b: 246).

A szentelt gyertyát a sublótban, ládafiában tartották, vagy szalaggal átkötve a falra helyezték. Turán például a belüknél összekötött gyertyákat a szentképre akasztották. Az Ipoly vidéki falvakban többnyire három gyertyát szenteltettek meg, a kisebbet égzengéskor, viharkor vették elő, a nagyobbak közül az egyiket a nagybeteg vagy a haldokló kezébe adták.

Ugyancsak általánosan elterjedt időjárás- és termésjósló hiedelmek kapcsolódnak ehhez a naphoz. Közismert a medvével való jóslás: ha ezen a napon kisüt a nap, és a medve meglátja az árnyékát, akkor visszamegy, és még negyven napig tart a hideg. Általában úgy vélik, hogy ha február 2-án jó idő van, akkor későn tavaszodik. Ellenkező esetben a Mura-vidéken úgy tartották

Gyertyaszentelőkor, ha esik a hó, fúj a szél,
Nem tart sokáig a tél.
(Penavin 1988: 45).

A Drávaszögben a tél várható hosszára jósoltak oly módon, hogy gyertyát szúrtak a földbe. Amilyen mélyen a sárba lehet a gyertyát dugni, olyan mélyen fog még megfagyni a föld – vélték (Lábadi 1988a: 295). Közismert regula: „Ha fénylik gyertyaszentelő, az isiket szedd elő!” – azaz még fűteni kell.

Az időjárással összefüggésben a várható termésre is jósoltak. Például a szlavóniai magyarok ezen a napon esőt vártak a jó termés reményében. A Bács megyei Topolyán úgy tartották, hogy minél hosszabb jégcsapok lógnak e napon az ereszről, annál hosszabb kukoricacsövek teremnek majd. Jászdózsán úgy mondták: „Ha gyertyaszentelő fényes, akkor szűk termés lesz