Az Öt Elem tanát – amelyet a hagyományos kínai orvoslás és az akupunktúra is felhasznál betegségek diagnosztizálásához és kezeléséhez – gyakran hívják segítségül a kínaiak, amikor a világ működését és benne az ember szerepét kutatják. A Fa–Tűz–Föld–Fém–Víz körforgás megértésének első lépése annak tisztázása, hogy ezek nem merev összetevők, hanem egymást folyamatosan követő, egymásba átalakuló, egymást gátló és gerjesztő fázisok, állapotok. Ezért talán pontosabb az Öt Változó Állapot elnevezés.
E körforgásban a Fa, a Tűz és a Föld állapotok a jang oldalhoz (aktív, kiáradó, férfi), a Fém és a Víz pedig a jin oldalhoz (passzív, befogadó, női) tartoznak. A Fém elem az energia áramlásában az aratás utáni időszakot, az elmúlás és hanyatlás kezdetét jelenti. Az évszakok közül az ősz kapcsolódik hozzá, amikor a virágzás és a dús termés ideje után visszahúzódnak a természet aktív erői, elszárad a növényzet, kopárrá válik a föld. A természet nem ragaszkodik a korábbi formákhoz, és a fák sem akarják télre megőrizni zöld leveleiket, hanem elengedik őket. És éppen ez a Fém elem fő ereje: elengedi a feleslegest, hogy így teret adjon az új befogadásának. Az emberi testben e két feladatot a Fém elemhez tartozó két fő szerv, a tüdő és a vastagbél látja el. A vastagbél választja ki a szervezetünkben felhalmozódó salakanyagot, hulladékot. Megtartjuk a használhatót, és a maradékot útjára bocsátjuk, mert már nincs rá szükségünk. Elengedés nélkül ugyanis nem tud kifejlődni az új. A tüdő az új dolgok befogadásáért felel, amit fizikai szinten a beszívott levegőben tapasztalunk meg. A tüdő egyik elnevezése a „tiszta égi Csí (energia) befogadója”. Ez a töltés a belélegzett levegővel áramlik testünkbe, enélkül nem tudnánk élni. A „belélegzésre” azonban nem csak fizikai értelemben van szükségünk. Az érzelmek és gondolatok szintjén ugyanúgy fontos, hogy el tudjunk szakadni a megszokott, régi érzéseinktől és elképzeléseinktől, és meg tudjunk változni, be tudjuk lélegezni a fejlődést, az életet jelentő újat. Szélesebb értelemben tehát ez a tüdő-funkció. A régi sérelmeinkhez, nehezteléseinkhez, kapcsolatainkhoz, megértési szintünkhöz való ragaszkodás útját állja az életet jellemző változásoknak, az új tapasztalatok lehetőségének. Az új befogadásához „ki kell fújnunk” a régit, az új megértéshez tovább kell lépnünk a tegnapi eseményeken, hogy nyitottak lehessünk a jelen csodájára.

A megújulást általában a tavaszhoz kapcsoljuk, de érdemes megfigyelni, hogy a kínai szemlélet szerint ez már a Fém elemmel, ősszel elkezdődik. A föld csak akkor marad termékeny, ha elegendő utánpótlást kap. Ha a lehulló, fonnyadó termésből és levelekből az eső nem mosná be a földbe a tápanyagot, akkor tavasszal nem lenne miből erőt merítenie az új hajtásnak. Ez adja meg az elmúlás értelmét: a látszólagos pusztulás a jövőbeli születést táplálja. Mai napunk értelmét az adja, hogy megalapozza holnapi lépéseinket. Egy év, vagy akár egy egész élet, amelyből nincs mit továbbvinnünk a következő ciklusba, amelyben tudásunk nem növekedett, és nem lettünk jobb emberek, nem jobbítottunk a világon, tulajdonképpen felesleges és hasztalan volt.
Mindennek megvan a maga ideje és ciklusa. Amikor valami véget ér, tovább kell lépnünk, magunk mögött kell hagynunk a szükségtelenné vált, visszahúzó málhákat. Vigyázni kell azonban, hogy ne rohanjunk, hogy ne vágjuk el túl korán a kötelékeket, mielőtt levonnánk belőlük a kellő tapasztalatot.
Az Öt Változó Állapot mindegyikét jellemzi egy-egy negatív érzelem is, ami a Fém elemnél a bánat. Az ősz gyakran melankóliát kelt bennünk. Amikor valakiben a Fém elem nincs egyensúlyban, akkor nem képes megfelelő módon viszonyulni az elmúláshoz. Vagy közönyösen fogadja a veszteséget és a halált, vagy akár évekig is eltartó, végtelenül letört lelkiállapotba kerül. Mindkét szélsőség szomorúságot von maga után. Gyakran találkozni olyan emberekkel, akiknek az életére még mindig ránehezedik egy közeli hozzátartozójuk sok-sok évvel ezelőtti halála. Ha valaki nagyon nehezen enged el valamit, akkor bármit veszít is el, azt megsemmisítő csapásként éli meg. Ez az ember hátat fordít az életnek, búslakodik, és arra vágyik, hogy bárcsak még mindig úgy volnának a dolgok, mint ezelőtt. Nem tud megszabadulni ragaszkodásától, és ez fogva tartja. Vagy azért bánkódik, mert nem érte el a vágya tárgyát, vagy pedig azért, mert elérte, de elveszítette.
A kínai szemlélet arra vezet rá bennünket, hogy nem lehetséges a megújulás elengedés nélkül. Most inspirációt nyerhetünk az ősztől, hogy hátrahagyjuk az események szövevényes sorozatát, amelyek után számos kedves és kevésbé kellemes érzelem és emlék is maradt bennünk. Már most kezdjük el a megújulást: a tapasztalat levonása, a felesleges kiselejtezése, minden szinten – beengedi és táplálja a holnap rejtett ajándékát.
Wágner Mária