E napon a katolikus egyház az Úr megjelenésére (Epiphania Domini) emlékezik. A nálunk Vízkeresztnek nevezett napot, melynek elnevezése a görög epiphameia "megnyilvánulás" szóból származik, a 4. század vége óta ünnepelik meg. Január 6-án a keleti egyház Jézus megkeresztelésére emlékezik, nyugaton pedig a napkeleti bölcseket ünneplik, akik egy vezérlő csillagot követve érkeztek Betlehembe, hogy hódolhassanak a zsidók királya, a gyermek Jézus előtt. A bölcsekről nem tudni, honnan jöttek, kit képviseltek, kik voltak. Talán mágusok, csillagászok vagy pogány papok lehettek, később a népi képzelet tette meg őket háromkirályokká. A 8. században élt angol Szent Beda szerint a bölcsek három földrészt, Európát, Ázsiát és Afrikát jelenítették meg, ezért ábrázolták Boldizsárt sötét bőrű négernek. A keletiek képzetében a háromkirályok Noé három fiának leszármazottai, akik az egész emberiséget szimbolizálták.

A királyok száma sem állandó, a feljegyzésekben a háromtól egészen tizenkettőig változik, még nevük sem bizonyos, noha a Gáspár, Menyhért és Boldizsár nevek rögzültek a köztudatban. A nyugati kultúrában Gáspár Indiát, Menyhért Perzsiát és Boldizsár Arábiát képviselte.

A napkeleti bölcsek ajándékai, az arany, a tömjén és a mirha szimbolikus jelentőséggel bírnak, azt fejezik ki, hogy Jézus egyszerre isten és ember, úr és szolga, méghozzá szenvedést vállaló szolga.
A vízkereszt, a húsvét és a karácsony mellett, a három legnagyobb és legősibb keresztény ünnepek egyike. Az egyház három titkot ünnepel ezen a napon: Jézus Krisztus először mutatkozott meg a pogányok előtt; először nyilvánította ki istenfiúságát, amikor megkeresztelkedett a Jordán folyó vízében; és ekkor hajtotta végre első csodáját is a galileai Kánában, amikor egy menyegzőn anyja kérésére borrá változtatta a vizet.

A keresztény hívek vízkereszt napján, bontják le a karácsonyfát, és ekkor veszi kezdetét a farsangi báli szezon. A római katolikus templomokban ezen a napon vizet és tömjént szentelnek. A víz megszentelésének, azaz megkeresztelésének szertartásából ered a magyar vízkereszt elnevezés is. A felszentelt pap által megáldott vízről azt mondják, hogy egész évben nem romlik meg. A templomban megszentelt vízből abban a hitben visznek haza, hogy ha kortyolnak belőle, a ház valamennyi lakóját elkerüli a torokfájás. Ilyen szentelt vízzel áldották meg a házakat, az ólakat, a vetőmagokat és az állatokat. Szentelt vizet hintettek a bölcsőre, a mennyasszonyi koszorúra és a halott koporsójára is, sőt a kutakba is locsoltak belőle, hogy a vize tiszta maradjon, ne zavarosodjon meg. Szentelt vízzel védekeztek a dögvész és a mérges férgek ellen. Ha a házszentelést felesketett pap végzi, ténykedéséért lélekpénz jár.

Székelyföldön a ceremóniát végző papot gyertyával kísérték a kapuig, hogy abban az évben magasra nőjön a kender.Az írek vízkereszt napján a gyermekek szemeit hering farkával dörzsölték be, hogy egészségesek legyenek az év hátralévő részében. A karácsonyi dekorációk vízkereszt előtti leszedését balszerencsésnek  tartják, míg az angolok úgy vélik, hogy a vízkereszt után is feldíszítve maradt karácsonyfa hoz szerencsétlenséget a házra.