A július régi római neve „Qintilis”  volt, miután náluk az év márciussal kezdődött, s így július az ötödik (quintus) hónap volt. Később azonban a hónap nevét megváltoztatták, s  Julius Ceasarról, a naptárreform egyik végrehajtójáról nevezték el Marcus Antonius javaslatára ie. 44-ben, miután Ceasar ebben a hónapban (12-én) született

Július az aratás hónapja. A kenyérgabona betakarításának sikerét számos hiedelemmel és szokással igyekeztek biztosítani. A munkát fohászkodással, imádsággal, kalapemeléssel kezdték. A munkánál használatos eszközeiket a templomkertben gyűjtötték össze, ahol a pap megszentelte.
Az aratók a búzatábla szélén letérdeltek, keresztet vetettek. Az első learatott búzaszálnak, az első kévének nagy jelentőséget tulajdonítottak. Amelyik baromfi ebből evett egészséges és termékeny lett, ha az arató derekára kötötte, elűzte a fájdalmat, vélték a hiedelmek szerint.
Az aratókat elsőként meglátogató gazdát a learatott gabona szalmájával megkötözték, és csak akkor engedték szabadon, ha borral vagy pénzel kiváltotta magát. A legtöbb hagyomány azonban az aratás végéhez kapcsolódik. Egy kis darabon talpon hagyták a gabonát, hogy jövőre is biztosítva legyen a jó termés. Az utolsó kévéből készült az aratókoszorú, amit a gazdának váltság ellenében nyújtottak át.
Az aratókoszorút a mestergerendára akasztották, és vetéskor a koszorúból kimorzsolt szemeket a vetőmag közé keverték. Az utolsó kalászokból egy kis csomót mindenki hazavitt. Az aratókoszorú különféle formájú és nagyságú lehetett: korona, csigaszerű, koszorú alakú. A magának arató család nem rendezett ünnepséget.
Az aratóbálokat elsősorban az uradalmakban rendezték.
Sokfelé aratási ünnepélyt is rendeztek, ahová az aratók aratással, búzával kapcsolatos dalokat énekeltek: Arass rózsám, arass, megadom a garast. Ha én meg nem adom, megadja galambom.

JÚLIUS – SZENT JAKAB HAVA – ÁLDÁS HAVA

Július 2. – Sarlós Boldogasszony
Az egykori sarlós aratás kezdete. Magán az ünnepen valami keveset arasson az asszony is sarlóval, szedjen kalászt, hogy a jószág ne pusztuljon.

Július 5. – Sarolta, Emese
Ha esik, akkor rossz dió- és mogyorótermés lesz.

Július 15. – Apostolok oszlása
Ha főszél (északi szél) fúj, drágaság lesz, és tavaszra fölmegy a búza ára. Németpróna régi hagyománya: kilenc zivatar támad e napon és utoljára belecsap a villám a búzakeresztekbe. A zivatarok ezután szétoszlanak és mindegyik a maga országába tér vissza. Többé nem is kerülnek össze és most már nincs is akkora erejük.

Július 20. – Illés
Ha ezen a napon dörög az ég, azt mondják, hogy „Illés szekere zörög”. A szegedi néphit szerint bármilyen szárazság van, az esőnek esnie kell Illés próféta napján. S így fenyegetik meg az ünnep előtti forróságot: jaj neköd kánikulla, ha Illés próféta a nyakadot megmossa. Munkács környéki hiedelem szerint Illés a névünnepén jeget dob a folyók vizébe, ettől fogva már nem jó a szabadban fürdeni.

Július 22. – Mária Magdolna
Zalában a kánikula Magdolna napján jön be és Bertalan napján távozik.

Július 25. – Jakab
Ha a hangyák menetelnek, nagy hidege lesz a télnek. Ha sok az égen a fehér fölleg, akkor a télen sok hó lesz. A régi szegedi juhászok Jakab éjszakáján a csillagok állásából következtettek a jövő évi időjárásra. A nap délelőtti időjárása megfelel a karácsony előtti, a délutáni pedig a karácsony utáni időjárásnak. Vagyis, ha délelőtt felhős az ég, akkor a tél első felében, ha pedig délután, akkor meg a tél utolján lesz tartós havazás. A tápéiak szerint ha Jakab napján északról fúj a szél, akkor a tél hideg lesz. Ha alszél fúj, enyhe, lucskos tél várható. Ha a nap fényeskedik, nagy hideget jelent, ha eső esik, jó idő lesz – mondják a székelyek.
.
Július 26. – Anna
A kender nyűvésének kezdőnapja.