WASS ALBERT: A CSODASZARVAS

Réges-régen, messze keleten volt egy gyönyörűszép ország. Észak felől
magos hegyek övezték, délen a csillogó, kék tenger határolta. Két nagy
folyó eredt a hegyekben s kanyarodott alá a tenger felé, szelíd dombok
s füves, szép rónaságok között. Akik abban az országban éltek, nemcsak
bátor harcosok és ügyes vadászok voltak, de kitűntek szorgalmukkal,
tudásukkal és bölcsességükkel is. Boldogan és békés jólétben éltek világhíres
királyuk, NIMRÓD ÚR uralkodása alatt.
Nimród királynak két fia volt. Egyiket Hunornak, másikat Magornak
hívták. Jó lovasok, bátor vadászok voltak, akárcsak az apjuk. Válogatott
legényeik élén olykor napokig oda voltak vadat űzni a rengeteg mélyén.
Egy ilyen alkalommal, amikor vadászni voltak, mindegyikük száz-száz
válogatott legénnyel, pompás paripákon, egyszerre csak egy
gyönyörűszép fehér szarvas ugrott ki eléjük az erdőből. Ezüstösen-fehéren
csillogott a szőre, mintha csak tiszta holdsugárból lett volna, s agancsai
hegyén ezernyi csillag tündökölt.
Legényeik élén Hunor és Magor űzőbe vették a csodálatos vadat.
Dombra föl, völgybe le, füves mezőkön keresztül, patakokon át, reggeltől
estig folyt a hajsza. Mikor a nap lement, s fáradt volt ló és ember, a
csodaszarvas eltűnt, mintha csak föld nyelte volna el. Letáboroztak éjszakára
a testvérek, de alig ültek nyeregbe másnap reggel, újra csak ott
volt előttük a csodálatos állat, mintha várt volna reájok, s a hajsza kezdődött
elölről. Dombra föl, völgybe le, mezőkön, patakokon, hegygerinceken
át, mindég észak felé, reggeltől késő estig. Este a fehér szarvas eltűnt
újra, s a vadászok tábort ütöttek. Reggelre kelve elhatározták, hogy
indulnak haza, de alig ültek nyeregbe, megjelent a csodaszarvas újra, s
vitte, csalogatta őket tovább, egyre távolabb Nimród Úr országától.
Napokig folyt ilyen módon a hajsza s a csodálatos fehér szarvas csalogatta
őket nap nap után, hegyeken át, völgyeken keresztül, mindég
északnak. Átkelve a magos hegyeken hét napon keresztül követték a
csodaszarvast feneketlen, lidérces mocsarakon át, míg a hetedik nap estéjén
olyan gyönyörű földre jutottak, melyhez foghatót még nem láttak
addig. Selymes rétek, ligetes erdők, csillogó tavak és csobogó patakok
vették körül őket, az erdők tele vaddal, a vizek tele hallal, s a mezők füve
a lovak hasáig ért.
Mihelyt a nap lement, a fehér szarvas beugrott egy kék vizű, kis tóba
és eltűnt benne örökre.
A fáradt vadászok tábort ütöttek az erdőliget szélén, s hamarosan
álomba szenderültek. Az éjszaka közepén azonban Hunor és Magor
csodálatosan szép énekszóra ébredtek. A tó felől jöttek a hangok, s
ahogy óvatosan követték a csábító énekszót a holdvilágos, csillagporos
éjszakában, egyszerre csak olyan csodálatos kép tárult a szemük elé,
hogy még a lélegzetük is elakadt tőle. A parton, pontosan azon a helyen,
ahol a csodaszarvas eltűnt, kétszáz tündérlány énekszavára lejtette bűbájos
táncát DUL király két szépséges szép lánya a holdsugár ezüstjébe
öltözve.
Hunor és Magor azon nyomban szerelembe estek a tündérkirály két
gyönyörű lányával. Ott helyben feleségül is vették őket, a kétszáz legény
pedig a kétszáz tündérleányt, s letelepedtek velük az új országban.
Hunornak és kíséretének a leszármazottjai hunoknak nevezték magukat,
s Magornak és száz legényének az utódai lettek a magyarok.

Válasz

Az elégedett ember
Népmonda

Megöregedett a derék Markal, Mátyás király udvari bolondja, s a király jutalmul rengeteg ízes szaváért, sok mulattatásáért kertes házat adott neki ajándékba. Megköszönte Markal a fejedelmi ajándékot, s mivel a kertészkedéshez értett, félévi munkával olyan gyönyörűvé varázsolta a kertjét, hogy boldogság fakadt a lelkében annak is, aki csak kívülről látta. Ácsorgott is a nép nap nap után a kerítés mellett. Még jobban megszaporodott a bámészkodók száma, mikor Markal felírást helyezett a kapu tetejébe. A felírás így szólt: „Ha van olyan ember, aki élete jelen állapotával tökéletesen meg van elégedve, jelentkezzék nálam, mert neki adom a kertemet.”
 Még meg sem száradt a festék a felíráson, jelentkezett egy polgárember:
 – Azért jöttem, hogy kegyelmedtől átvegyem ezt a kertet, mert szent esküvéssel bizonyíthatom, hogy életem jelen állapotával tökéletesen meg vagyok elégedve.
 – Készséggel kegyelmednek ajándékoznám a kertemet – felelt Markal –, ha nem volnék meggyőződve kegyelmed állításának az ellenkezőjéről. Mert ha élete jelen állapotával tökéletesen meg volna elégedve, akkor ugyan bizony mi szüksége volna erre a kertre?

Válasz