Egy nap egy fiatal barátnőm azt kérdezte tőlem, milyen érzés öregedni. Meghökkentem kérdésén, mert én sosem gondoltam arra, hogy én öreg lennék. Az ifjú hölgy, látván reakciómat, rögtön zavarba jött, de megmagyaráztam neki, hogy számomra ez egy érdekes kérdés, elgondolkodom rajta, és majd később válaszolok neki.

Végül is úgy döntöttem, hogy az öregség egy ajándék.

Tulajdonképpen életemben most lehetek először az, aki mindig is szerettem volna lenni. Persze nem a testem! Időnként én is kétségbeesem a ráncaim, a táskás szemem, a megereszkedett fenekem miatt. És gyakran meghökkenek azon az öreg nőn, aki visszanéz rám a tükörből (aki pont úgy néz ki, mint az anyám), de nem sokáig gyötrődöm ezeken. Ahogy korosodtam, egyre kedvesebb lettem a magam számára és kevésbé kritikus magammal szemben. A saját barátommá váltam. Nem tolom le magam, ha több süteményt eszem a kelleténél, vagy nem vetem be az ágyat, vagy megveszem azt a virágtartót az erkélyre, amire semmi szükség nincs, de jól néz ki.  Felhatalmazva érzem magam, hogy élvezkedjek, hogy rendetlen legyek, hogy extravagáns legyek.

Annyiszor megéltem, hogy legkedvesebb barátaim idő előtt elmennek; mielőtt még megérték volna azt a szabadságot, amit az öregség hoz magával.

Ki törődik azzal, hogy hajnali 4-ig olvasok, vagy játszom a computeren?
Táncolhatok a régi muzsikára, ha úgy tartja a kedvem, és sírhatok a régi szerelem emlékén…és meg is teszem.
Sétálok a vízparton egy olyan fürdőruhában, amiben kidomborodnak a testrészeim, és önfeledten vetem bele magam a hullámokba, ha jól esik, és nem törődöm a motorcsónakokból rám vetett sajnálkozó pillantásokkal.
Ők is lesznek öregek.

Tudom persze azt is, hogy időnként feledékeny vagyok. És hát van is néha mit elfelejteni az életből. De azért a legfontosabb dolgokra emlékszem.

Hát igen, életem során azért megtört néhányszor a szívem. Hogyne tört volna meg, amikor elveszítesz valakit, akit szerettél, amikor egy gyerek szenved, vagy elüti a cicádat egy autó? De a megtört szív az, ami erőt ad, és megértést és részvétet kelt.  Egy olyan szív, amely sosem szenvedett, érzéketlen maradt minden iránt, az sosem fog örömöt érezni a tökéletlenség felett.

Én nagyon boldog vagyok, hogy elég soká éltem ahhoz, hogy megőszülhessek, hogy a fiatalos nevetésem mély ráncokat mart az arcomra. Oly sokan vannak, akik soha nem nevettek és oly sokan, akik nem érték meg, hogy ősz hajszálaik legyenek.

Ahogy múlnak az évek, úgy egyre könnyebb pozitív lenni.  Egyre kevesebbet kell törődni azzal, mit gondolnak mások. Én nem teszek fel magamnak se kérdéseket. Ráadásul fenntartom magamnak a jogot, hogy ne legyen igazam.

Nos, válaszolva ifjú barátnőm kérdésére, elmondhatom, hogy nem bánom, hogy öregszem. Szabaddá tesz. Szeretem azt, akivé váltam. Nem akarok örökké élni, de amíg itt vagyok, nem fecsérlem olyanra az időmet, mint hogy mi lett volna ha… vagy azon izgassam magam, mi lesz majd. És minden áldott nap eszem édességet (már ha kedvem van hozzá).    

Mindig mosolyogj, és a szívből fakadó igaz barátságokra nagyon vigyázz!

És ajánlom még, hogy mindig nevessetek a saját hülyeségeiteken, mert a nevetés az élet legnagyobb adománya, és a kínaiak szerint erősíti az immunrendszert.