Pitypang

"Volt egyszer, tán nem is rég, csak tegnap, talán nem is túl messze, csak egy lépésnyire, volt egy kert, melyben apró tündérek éltek. Egyik: Halványszínű Rózsa; másik: Lángszínű Liliom; harmadik: Bíborszínű Tulipán. Mind gyönyörűek voltak, büszkék és kényesek, úgy óvták csodálatos szépségüket, ahogy legféltettebb drágaköveit óvja a zsugori kincsvadász. Karcsú testük nemes tartása, tiszta selyemruhájuk, gondosan ápolt hajkoronájuk mindig tökéletes volt.

Ám a negyedik tündér, Napfényszínű Pitypang, nem volt hozzájuk hasonló. Neki minduntalan százfelé ágaskodtak rakoncátlan fürtjei, és sosem fésülködött.

– Ó, te ügyetlen, még az efféle kurta hajszálakat sem tudod kordában tartani?! – kérdezte gúnyosan Lángszínű Liliom.

– Olyan bozontos vagy, akár egy felbolygatott szénaboglya! – kiáltott nevetve Halványszínű Rózsa.

– Nincs nálad rendetlenebb tündér a kertben! – korholta Bíborszínű Tulipán.

Csakhogy ők nem sejtették, miért kócos Napfényszínű Pitypang. Nem tudhatták, hogy aki őt legjobban szereti, aki mindig felé repül, selymesen megcirógatja sárga haját, kacagva körbetáncolja, és örökké összeborzolja, az nem más, mint a Szél.

Bizony, a Szél volt Napfényszínű Pitypang egyetlen szerelme. A Szél csak érte bolondult, gyengéden körülölelte, halkan a fülébe suttogta zümmögő szavait, és pajkosan összezilálta finom hajszálait.

Azonban egy szürke hajnalon arra ébredt a kert, hogy nem hallani a lágyan süvöltő, búgó hangokat, a levegő mély mozdulatlanságba dermedt. A komor csendben egy kicsiny levél se rezdült a fák elgémberedett ágain, a könnyű, csipkés fodrok eltűntek a kert halastavának kristálytiszta tükréről, és nem kaptak szárnyra a piciny porszemek. Aznap, hosszú időn át várta Napfényszínű Pitypang, hogy huncut kedvese ismét belekapjon örökké kusza tincseibe, de hiába, még a jámboran gomolygó bárányfelhők sem moccantak a harsányan kéklő égen.

Napfényszínű Pitypang megrettent: mi lesz, ha füttyszóval szálló szerelme soha többé nem jön el hozzá?! Ez a szörnyű gondolat oly nagyon megrémítette derűs, őszinte lelkét, hogy félelmében, sárga fürtjei hirtelen könnyű, hófehér pelyhekké fakultak. A sárga hajú tündér ősz anyókává változott.

Másnap, mikor a Szél visszatért, szelíden körülfonta Napfényszínű Pitypang törékeny alakját, parányi csókokat hintett őszbe borult, puha hajpihéire, azok pedig, mint megannyi, fehér szárnyú, picike tündér, szerteszét repültek a kert minden egyes szeglete felé.

Hamarosan a pelyhes szárnyú, picurka tündérek, Napfényszínű Pitypangokká serdültek, és sárgaszín, kócos hajukat, azóta is bolondos szellő suhancok borzolják, szüntelen."