A vadkecskék és a kecskepásztor

A kecskepásztor kihajtotta kecskéit a legelőre, és látta, hogy vadkecskék közé keverednek; mikor aztán beesteledett, valamennyit behajtotta a saját barlangjába. Másnap nagy vihar kerekedett, úgyhogy nem tudta a nyájat a szokott legelőre kihajtani, és így otthon etette meg őket. A sajátjainak csak kevés élelmet adott, éppen csak hogy ne éhezzenek, az idegeneknek viszont többet halmozott oda, hogy azokat is magához édesgesse. Mikor azután a vihar véget ért, mindet kihajtotta a legelőre; a vadkecskék azonban a hegyekhez érve azonnal elfutottak. Mikor pedig a pásztor hálátlansággal vádolta őket, amiért elhagyták, bár nagyszerű ellátást kaptak tőle, visszafordultak, és így szóltak: "Éppen ezért még jobban őrizkedünk tőled; mert ha minket, akik tegnap kerültünk hozzád, többre becsültél a régieknél, világos, hogy ha ezután mások is hozzád kerülnek, azokat meg elibénk helyeznéd." A mese bizonyítja, hogy nem kell szívesen fogadni azok barátságát, akik régi barátaiknál többre becsülnek minket, míg újak vagyunk; meg kell gondolnunk, hogy ha fölöttünk is eljár az idő, másokkal barátkoznak össze, és azokat fogják többre tartani
.A halászokA halászok húzták a hálót; mivel az nehéz volt, már előre örültek és táncoltak, mert azt hitték, hogy sok a zsákmány. Mikor azonban a partra húzták, csak kevés halat találtak, ellenben telis-tele volt a háló kövekkel és homokkal. Erre mértéktelenül megharagudtak; nem is annyira magáért a dologért nehezteltek, hanem mivel az ellenkezőjére számítottak. De egy öreg így szólt közöttük: "Hagyjuk abba, barátaim; úgy látszik, az öröm testvére a bánat, és ha annyira örültünk már előre, most nyilván szomorkodnunk is kell." Így hát fogadjuk el, hogy milyen változékony az élet, s nem kell nekünk sem büszkélkednünk; gondoljuk meg, hogy a túlságosan szép időből viharnak kell támadn.
A tengeri utazókNéhány utas hajóra szállt, és tengeri útra indult. Mialatt a nyílt tengeren voltak, történetesen óriási vihar támadt, és a hajó csaknem elsüllyedt. Az utasok megszaggatták ruháikat, jajveszékelve könyörögtek atyai isteneikhez, s fogadalmi ajándékokat ígértek, ha megmentik őket. Miután elült a vihar, és ismét kiderült az ég, örvendezni kezdtek, táncoltak és ugrándoztak váratlan megmenekülésük miatt. A szilárd lelkű kormányos viszont így szólt hozzájuk: "Barátaim, úgy vigadjatok, hogy a vihar esetleg újra kitörhet." A mese arra tanít, hogy ne büszkélkedjünk túlságosan a jó sorsban, hanem gondoljunk arra, hogy a szerencse változékony.

 

Aiszóposz, Ezópus (Kr. e. 6. sz. eleje-közepe) Görög író. A felszabadított rabszolga a meseirodalom egyik legnagyobb alakja, az állatmese műfajának továbbvivője, a művészi, rövid, csattanóra kiélezett forma kidolgozója (fabula). Meséinek szereplői állatok és szegény emberek, állásfoglalásuk a szegények és gyengék igazságának védelme.