Talán soha nem volt ennyire szükség nagymamákra, nagypapákra. Egyre
több anya kényszerül korán munkába állni, pénzt keresni; kevesebb a
megfizethető óvoda,
bölcsőde. Sok az elvált, gyermekét egyedül nevelő szülő, aki nem tudna
meglenni a nagyszülők segítsége nélkül.
Ritkán hallani panaszkodó nagyit, hiszen szeretik az unokát, szívesen
foglalkoznak vele. De azért vegyük figyelembe a nagyszülők
terhelhetőségét, amire
fel kell készíteni a gyereket is. Például azzal, hogy nem kényeztetjük
agyon, és megtanítjuk mások kímélésére. Ha a gyermek megszokta, hogy
szülei még
a vécére is ölben viszik ki, akkor nehéz lesz őt rászoktatni arra,
hogy szépen, kézen fogva kísérje boltba a fájós hátú és lábú
nagymamát, ahelyett, hogy
cipelteti magát. Ha nem tanították meg, hogy legalább rövid időre
elfoglalja magát, önállóan játsszon, akkor kíméletlenül nyúzza a
környezetét. Ha nem
fektetik le rendszeresen délután, estére elviselhetetlenül fáradt és
nyűgös lesz, a nagyszülők meg kimerültek.
Egyáltalán, figyelemmel lehet és kell lenni a nagyszülők állapotára.
Sokan hajlamosak az idősebbeket eleve szenilisnek, korlátoltnak
tartani. Olyan csökkent
értékű felnőttnek, akit úgy lehet és kell irányítani, mint a gyereket.
Pedig bízhatunk az idősebbek tapasztalataiban és bölcsességében,
hiszen bennünket
is ők neveltek. Ha más ízt, eltérő életritmust, értékrendet tapasztal
a gyerek, attól csak gazdagodik. Lehet, hogy a nagyi nem lassú, inkább
türelmes.
Nem tömi meg öt perc alatt a gyereket, hanem az egyes fogásokhoz
kisebb történeteket fűz. Nem biztos, hogy a gyerek unja a hosszú,
régies esti mesét. Biztosan
többet ad neki, mint a képernyőn villódzó rajzfilm.
Természetesen vannak dolgok, amelyeket a nagyszülőnek alaposan
ismernie kell, mint bármely "házhoz jövő anyahelyettesítőnek". Például
azt, hogy melyek a
lakás, a kert veszélyforrásai, legyen szó a balkon megmászásáról, a
fűnyíróról vagy az elrejtett konnektorról. Tudnia kell, hogyan érhető
el vészhelyzetben
a szülő, az orvos, a mentő. A segítőkészséggel azonban nem szabad
visszaélni. Lehet, hogy a nagyi nem szól amiatt, hogy mindennap ő
vigyáz a gyermekre,
pedig túlságosan megterheli őt. Szeretne már egy kis kikapcsolódást,
de hallgat róla. "Nem kell hazavinni engem" - szabadkozik, de azért
jólesik neki,
ha a sötétben a kapuig kíséri valaki. Örömmel főz, cipeli a nehéz
cekkert, de időnként el lehet menni véle (vagy helyette) bevásárolni.
Persze nincs két
egyforma eset, két egyforma nagyszülő. Vannak fiatal nagymamák, akik
maguk is dolgoznak, esetleg családfenntartók. Meg kényszerűségből
összezárt nemzedékek,
amikor az ifjabb generáció anyagi okok miatt nem bír önálló életet
kezdeni. Ilyenkor hatványozottan jelentkeznek a problémák, a
folyamatos együttlét okozta
súrlódások. A tapasztalat az, hogy az emberek inkább a kényelmesebb
megoldást választják, és nem szívesen élik bele magukat mások
helyzetébe. Pedig egy
kis figyelmességgel a gyereknevelésnek senki nem lesz áldozata. Se a
szülő, se a nagyszülő.
Az unokák meghosszabbíthatják a nagyszülők életét
A gondoskodás az unokákról ugyan sok időt vesz igénybe, de ez a
szeretetteljes foglalkozás a nagyszülők életének meghosszabbítását
eredményezi. Minden résztvevő
nyer vele: a gyerekek figyelmesek lesznek, a szülőket tehermentesítik
a nagyszülők, akik viszont elégedettebbek és boldogabbak lesznek
életük alkonyán
- állítják az amerikai tudósok. Ronald Lee, a Kaliforniai Egyetem
tudományos kutatója vizsgálta a várható életkor és a gyerekekre
fordított idő közötti
összefüggést. Az eredmény: a nagyszülők öregedésének folyamatát
lényegesen befolyásolja az utódokkal való foglalkozás. Lee professzor
szerint az ember
természetéből fakad ez az igény, és talán arra is magyarázat, miért
élnek hosszabb ideig a nők, mint a férfiak. Finn és kanadai kutatók
hasonló következtetésre
jutottak a nyugdíjaskorú nagyszülők életmódjának vizsgálatából.
Tevékeny élet
A Michigani Egyetemen dolgozó Neal Kraus és Benjamin Shaw kilencszáz
nyugdíjas életét kísérte figyelemmel. A hatvanöt év felettiek egy
részének alig volt
célja és feladata, mások viszont gondoskodtak unokáikról. A tudósok
hét évvel később ismét felvették velük a kapcsolatot. Kiderült, a
tennivalók nélküli
csoport tagjai gyorsabban öregedtek, s időközben néhányan elhunytak.
Akik viszont rendszeres kapcsolatban maradtak a családjukkal, és
továbbra is foglalkoztak
unokáikkal, szellemileg, fizikailag egyaránt frissebbek voltak.