A napsugárzás megfelelő mennyiségben nélkülözhetetlen az élethez. Ám ha túl kevés van belőle, depresszióssá válhatunk, ha pedig túl sok, a leégésen, hőgután és napszúráson kívül akár rosszindulatú daganat is kialakulhat bőrünkön. A láthatatlan sugarak…

Miből is áll a napfény? A Napból érkező sugarak csak nagyon kis része esik a látható fény tartományába, és a napozás során nem elsősorban ettől kell tartanunk. A minket érő napsugarak egy része a melegítő hatású infravörös fény, amely elengedhetetlen a D-vitamin aktív részének kialakulásához, és így a csontképzéshez, serkenti a vérkeringést és az anyagcserét. Ezzel nincs is gondunk, szükségünk van rá.
A látható fényen „túli” legközelebbi sugárzás az ibolyántúli sugárzás, amely magas frekvenciájú sugárzás, a Napból érkező sugarak spektrumán közvetlenül az emberi szervezetet roncsoló röntgensugárzás előtt található. Az ibolyántúli, másként UV (ultraviola) sugárzás több szempontból is veszélyes lehet ránk. A Föld légkörében lévő ózonréteg felelős a Napból érkező UV-sugárzás elnyeléséért. Az ókori gyógyító hagyományok és a ma is alkalmazott színterápia alapján a nyaki és a feji részhez a kék szín tartozik. Az ultraibolya sugarak állnak legközelebb a látható kék színhez, ezért a kék szín a legérzékenyebb az UV-sugárzásra. Napszúrást nem azért kapunk, mert a fejünk van a legközelebb a Naphoz, sokkal inkább azért, mert a fejünket „kék fény” veszi körül. Napszúrást nemcsak napon, hanem felhős időben és víz alatt is kaphatunk, mivel az UV -sugarak kb. másfél méterre hatolnak be a víz alá.

…és látható jeleik
A fizikai test külső része a bőr, a bőrfelület találkozik először a napsugarakkal, ezért a fizikai testnek itt van az első védekezési zónája. A túl erős napsugárzás ellen fokozott bőrpigmentképződéssel védekezünk, magyarul lebarnulunk, ehhez azonban időre van szükség. Ha hirtelen nagy adag sugárzás éri a bőrt, nem képes rövid idő alatt megfelelő mennyiségű pigmentet termelni, ami megvédené a káros sugaraktól. Az ilyenkor kialakuló vörös bőrszín a bőrgyulladás jele. Ezt nevezzük leégésnek. A nyári hónapokban csak a délelőtti és a délutáni órákban ajánlott huzamosabb időn át a napon tartózkodni. A szeles idő megtévesztő lehet, hűsíti a bőrt, és csak akkor kapunk észbe, amikor már késő.
Napszúrás
A védtelen fejet ért közvetlen, erős napsugárzás hatására alakul ki. Olyan szintű sérülésnek felel meg, ami már agyhártyaizgalommal járó tünetekkel (fejfájás, hányinger, eszméletlenség) jár. A kisgyermekek, és a kopasz emberk fokozottan veszélyeztetettek.

Hőguta
Akkor alakul ki, ha a szervezet saját hűtése annyira lecsökken, hogy megszűnik a verejtéktermelés.

Fototoxikus reakció
A bőr sejtjeiben lévő fényérzékeny anyagok szétesnek, a sejt pusztulását, és így a bőr felhólyagosodását, gyulladását okozzák.

Fényallergia
A fény hatására lebomló anyagokra a szervezet allergiás reakcióval válaszol. Bizonyos típusú gyógyszerek (antibiotikumok, hormontartalmú készítmények), illetve illatszerek a leggyakoribb allergizáló anyagok. Ez persze az egyéni érzékenységtől is függ. Ha leégünk, gondolnunk kell erre is, és magunknak kell megfigyelnünk, mi okozhatta a látszólag indokolatlan panaszainkat. A természetgyógyászok véleménye szerint egyébként könnyebben leégünk, ha szervezetünk elsalakosodott. Ebben az esetben a napozózselé a leghatékonyabb.

Mit tehetünk a megelőzésért?
• Alkalmazkodjunk a minket érő nagyobb mennyiségű napfényhez, vagyis hozzá kell szoktatni magunkat a napozáshoz.
• Kenjük be magunkat napolajjal.
• Használjunk fejkendőt.

Ha már leégtünk vagy napszúrást kaptunk…
• Menjünk árnyékba. Feküdjünk le, de úgy, hogy a fejünk legyen megemelve, és fedjük be vizes kendővel. Igyunk sok folyadékot, ha lehet, ásványvizet, gyümölcslevet, vagy akár sört (a benne lévő sók miatt). Ha ezek nincsenek kéznél, készítsünk koktélt az alábbi recept alapján: 1 teáskanál sót tegyünk egy liter vízbe.
• A leégett bőrt hűteni kell, kenjük be tejföllel, joghurttal. A viszkető, gyulladt bőr nyugtatására használhatunk kamillavirág és zsályalevél keverékéből főzött borogatást, vagy Panthenolt is.

/Dr. Németh István /

Már beléptünk a nyár kapuján. Újra átéljük a természet egyik ismétlődő fázisát, bár talán pontosabb, ha azt mondjuk, hogy alávetjük magunkat neki. De e helyett a passzivitás helyett érdemesebb lenne, ha kicsit jobban tudatosítanánk életünk valamennyi pillanatát, és nem csupán kihúznánk naptárunkban a szinte észrevétlenül múló napokat. A nyár különleges időszak, azonban mára nagyrészt elveszítette jelentésének mélységét a versek, a bevett szokások, a hétköznapi gondolkodásmód és a reklámok hatására.

Az emberek a nyarat többnyire „pihenésre” szánják, csakhogy a mostani szünidők elsősorban nem a pihenésről szólnak. Úgy tűnik, hogy az emberek a lelküket akarják pihentetni, testüket viszont, amennyire csak lehetséges, cselekvésre akarják bírni, mégpedig olyanra, amilyenre hajlamaik és ösztöneik vezetik őket. Az újságok, a filmek, az utcai plakátok a nyárhoz a fürdőruha-kavalkádot, a különleges, izgató italokat, a pszichedelikus zenét, a szélben lobogó hajat, valamint az általános lazaságot és komolytalanságot társítják.

Egy fokkal finomabb szinteken a nyarat a „megérdemelt pihenés” és a „bőség” időszakának tekintik. Az érett gyümölcs példázza az érett és komoly embert, aki az év többi részében végzett fáradságos munkáját piheni ki.

Most pedig mi, az események és divatok szele sodorta kicsiny porszemek, tegyük fel a kérdést: az évszakok csupán a véletlen folytán követik egymást, vagy találhatunk valami mélyebb összefüggést is ebben, esetleg a természet igazi nyelvét?

Természetesen ez utóbbit tartjuk igaznak. Ha az egész természet élő, ha mi, akik részei vagyunk ennek a természetnek, alá vagyunk vetve az élet és a halál, a betegség és az egészség, a fiatalság és az öregség körforgásának, akkor miért utasítsuk el a gondolatot, hogy a nyár, az ősz, a tél és a tavasz a természet életének megnyilvánulásai?

A nyár az érettséget, az élet kiteljesedését jelenti, és bennünket is arra buzdít, hogy ugyanígy érezzünk. Ez az analógiák játékából fakad, amelytől nagyon nehéz függetleníteni magunkat. Nem arról van szó, hogy kerüljünk ki a természet hatása alól. Ellenkezőleg, érezzük magunkat érettnek, teljesnek, telítődjünk napsugarakkal, vagyis energiával, és intelligensen használjuk ki a nyár adta lehetőségeket. Nemcsak a testnek kell pihennie, nemcsak a testnek kell éreznie ezt a teljességet, a belső embernek is engednünk kell, hogy nyara teljes legyen, és hogy szabaddá váljon a mindig jelen lévő gondoktól.

A pihenés nem a zenén, az italokon, a legújabb divaton, a tenger vagy a hegyek közelségén múlik (noha ezek a tényezők is segíthetnek). Az ember számára a pihenést tevékenységeinek váltogatása hozza. Ha elfáradtunk a hosszú hónapokon át végzett rutinfeladatainkban, pihenjük ki őket megújult alkotóerőnk segítségével: olvassunk mást, beszéljünk másról, osszuk be máshogy a napunkat, a szokott útvonalaink helyett válasszunk újakat. Ha a mindennapok monotonsága tudatunkat hosszú hónapokon át a test igényeinek szintjén tartotta, újítsuk meg lelkünket a nyár erejével. Itt az idő, hogy újra feltegyük a régi kérdéseket: „Ki vagyok?” „Honnan jövök?” „Merre megyek?” A nyár érett letisztultságában megtalálhatjuk azokat a válaszokat, amelyeket a tél sötétjének csendje esetleg nem engedett meglátni.

Az emberre érvényes az a törvény, hogy állandóan tevékenykednie kell. Hiába álmodozunk romantikusan olyan pihenésről, amelyben semmit sem csinálunk, hiszen sohasem érhetjük el az abszolút semmittevést: ha nem jár a kezünk, akkor majd jár az elménk; ha nem gondolkodunk, akkor az érzelmeink lesznek aktívak, ezek pedig mind ugyanúgy „fárasztanak” minket.

Csak az képes pihenni, aki előtte elfáradt. Csak az hagyhatja abba a keresést, aki már megtalálta, amit keresett. Tényleg mindenki elfáradt már önmaga keresésében? Nem kellene-e ezt az időszakot arra fordítani, hogy tevékenységeink jellegét megváltoztatva elkezdjük keresni azt a nyár ígérte érettséget, amelyet az emberre vonatkoztatva EVOLÚCIÓNAK hívnak?

/Delia Steinberg Guzmán /