-Aznap minden a megszokott volt, Barnabás mégis furcsán érezte magát. Reggel éppúgy nyitotta ki a szemét, mint máskor, mégis úgy érezte, hogy nem ébredt fel igazán. Kipislogott az ablakon: kint borús volt az ég. Az ágy azt mondta:- Ne kelj fel, Barnabás, ma ne kelj fel, teljesen fölösleges felkelni.. Ma nem kell menned óvodába. Barnabás elgondolkozott. Csakugyan:miért is menne ma óvodába? De akkor bejött Anya:-Barnabás kelj fel!- mondta. És Barnabás felkelt, bár semmi kedve nem volt hozzá.- Tudod mit? Ma ne reggelizz!- mondta neki az asztal. A kakaó kiloccsant a kistányérra, bosszantani akarta.- Egyél!- mondta Anya. És Barnabás evett, bár semmi étvágya nem volt.

Aztán a villamosra vártak. A szerelvény, amikor megérkezett, azt mondta Barnabásnak.- Ide figyelj, Barnabás. Ma nem is megyek az óvoda felé. Semmi értelme, hogy felülj rám. Kérd meg Anyát, vigyen inkább az állatkertbe.- Gyerünk- mondta Anya, és felemelte Barnabást. Barnabás kapálózott, de hiába, máris fenn voltak a peronon. Azért még megkockáztatta:- Anya, vigyél inkább az állatkertbe... De- milyen furcsa-, Anya nem is hallotta.

Az óvo néni rámosolygott Barnabásra, amikor megérkeztek. De Barnabás csak állt komoran.- Tudod mit, Barnabás?- nézett mélyen a szemébe az óvo néni.- Gondolkozz rajta: mit felejtettél el? De Barnabás nem tudott rájönni, mi volt az, amit a mai napon elfelejtett. Anya elment, ő pedig egyre szomorúbb volt. érezte, hogy nagyon hiányzik valami.- Ronts el nyugodtan!- mondta neki a kisautó, amire pedig mindig vigyázott, mert annyira szeretett játszani vele. Barnabás elrontotta a kisautót. Aztán, amikor Zsuzsanna átszaladt a másik terembe, a kisszék azt súgta neki.- Állj fel rám, akkor eléred a reteszt. Zárd be Zsuzsannát! Barnabás habozás nélkül felállt a kisszékre, bezárta Zsuzsannát. Zsuzsanna sírt, az óvó néni fejét csóválta, kiengedte a kislányt, és szomorúan nézett végig Barnabáson.- Most mondom másodszor, Barnabás:- gondolkozz, mit felejtettél ma el, De Barnabásnak semmi sem jutott eszébe...

Aztán érte jött Anya.- Pecsételj le!- mondta az abrosz délben. Barnabás lepecsételte.- Ne aludj délután!- mondta az ágy. És Barnabás nem aludt. Így zajlott az élet egész nap. Anya szomorú volt és fáradt.- Barnabás- mondta ő is-, azt hiszem, elfelejtettél valamit. De Barnabás most sem tudta, hogy mit.

Aztán este lett. Barnabás hiába várta, hogy Anya mesét mondjon. Hiába várta, hogy a párna engedelmesen a feje alá simuljon. És akkor csakugyan gondolkozni kezdett.- Mit is felejtett el? Sokáig- sokáig töprengett. Már nagyon késő lehetett, amikor eszébe jutott: hát persze, ez az! Elfelejett mosolyogni.

És akkor elaludt. Másnap mosolyogva ébredt. Anya visszamosolygott. Az ágy azt mondta:- Indulás, szép idő van, siess az óodába. Megitta a kakaót, nem loccsant ki. A villamos azt csilingelte:- Egy kis türelem, máris jövök, épp kanyarodok. Látod, itt is vagyok már. Szállj fel gyorsan. Tessék, foglalj helyet!

Az óvó néni megsimogatta:- Úgy látom, eszedbe jutott, mit felejtettél el tegnap.- Barnabás lehajtotta a fejét, de nevetett. És Anya, mielőtt elment megígérte, hogy délután elviszi az állatkertbe. Aztán Zsuzsannával ketten megjavították a kisautót. Zsuzsanna is kacagott, hangosan, jókedvűen, és Barnabás elhatározta, hogy ezentúl sosem fog megfeletkezni a nevetésről. Mert úgy látszik a legfontosabb dolog a világon.