" Kis éji zene "

Tücskök ciripelnek...Gyermekkorom drága kis muzsikusai előbb-utóbb álomba ringatnak engem. Lehunyt szemmel hallgatva őket szép holdvilágos és édes hársfaillatú lesz az éjszaka, és még azt is hallom, hogy a Tisza vizének finoman fodrozódó hullámai halkan, nagyon gyengéden, szinte szerelmesen simogatják, ringatják a vízbe hajló faágak leveleit...ahogyan én ringattam, simogattam egy szép fiatalasszonyt, karjaimmal átölelve az ölembe húzva, hogy arca az arcomhoz simulhasson.

Álom..ez már csak álom, amiről-amikor valóság volt-azt hittem örökké fog tartani. De sokszor ültünk így összefonódva, egymásba kapaszkodva/ karolva, boldogan, észre se véve a boldogságot. Hogyan is vettük volna észre, amikor annyi minden csodálatos dolog vett körül bennünket: a virágok, a virágzó fák és bokrok, és pár lépésnyire tőlünk a Tisza vizében önnön szépségükben/ ragyogásukban gyönyörködő csillagok és a fényárban fürdő telihold. Eszünkbe se jutott a börtöncellánál is szűkebb albérleti szobánk, mit se törődtünk a képmutató és álszent, csak karrierjével elfoglalt világgal, és a szobának csak nagy-nagy jóindulattal nevezhető albérletünk sem zavart különösebben bennünket, ahol végül is le tudtunk feküdni, mert ha összebújtunk, akkor az a kis helyiség valahogy sokkal meghittebbnek és tágasabbnak tűnt a szemünkben. Magabiztosak voltunk és bátrak, másképp neki se mertünk volna vágni " koldustarisznyánkkal " szerencsét próbálni, annak az agyonpolitizált, félelmetesen meggyőződéses, ostoba és kegyetlen világnak...

Már nem alszom. Felébredtem, amikor kis muzsikus barátaim, a tücskök abbahagyták a koncertjüket. Elfáradtak, vagy talán valamitől megijedtek? ( Vegyem kezembe a hegedűmet?) Órámra nézek. Hajnali kettő. Már több mint négy éve egyedül alszom a szobámban a hegedűmmel. Én az ágyamban, " ő " az íróasztalom szélén. De én most már teljesen ébren vagyok. Kint hirtelen feltámadt a szél, és egyik pillanatról a másikra zuhogni kezdett az eső, és én álmatlan szemekkel nézem, ahogy az ablakom előtt álló fáról sűrű cseppekben csorognak a könnyek.

/ Bálint György Lajos /

Válasz

Ha magasan vagyunk, mindent kicsinek láthatunk. Akkor már nem fontos a dicsőségünk, szomorúságunk. Nyereségünk és veszteségünk egyaránt odalent marad. A hegy csúcsáról látod azt is, hogy milyen nagy a világ, milyen tágas a szemhatár.
Paulo Coelho

Válasz

Bennünk ölelkeznek

Bennünk ölelkeznek madarak
szívtájéki csendben
megpihennek
majd kiröppennek
szavaink résein
rájuk lobban
a tavasz hímes virága
csak nézzük a
végtelen kitárulkozást
szemünk a tájba költözik
exponálja temérdek
bűbáját a létnek
összefonódott ujjaink
óhajtják az éjszakát
hajnalba olvadó álmunkat
előhívja az ébredés...

/ Kuti Horváth György /

Válasz

Csupa lakodalom a világ. Felverték az erdők-mezők haragoszöld sátorát, madárnóták-flóták csordulásig töltik a tavaszt. Vidáman táncol, ring, hajladozik a cifra, finom parfümű násznép. Zsolozsmázó méhek májusában, amikor már elalszik a virágokat vámoló darázs, szól, száll az esti békaszerenád. Csillanó forrásból kortyol az aranysugaras Nap, nagyot hörpint az ezüstös Hold. Napraforgószár-lovon nyargalászik a csintalan szél, szelíden megsimogatja arcunkat, s ha megpihen kissé, büszkén mutogatja-fújdogálja újdonatúj fűzfa sípját. Felfelé araszol a bús vetés és ígéri mindenkinek az illatos, magas, foszlós nagymama-kenyeret. Hozza a szülőföld üzenetét.
Nézd! Lásd a világot, barátom! Szép az, bár nehéz az idő. Könnyebben buggyan ki a sirám, mint a kacagás. Ritkábban fakad a mosoly a könnynél. Melegek a napok, ám a szeretet hiánya diderget. Borzongat...Lásd, lásd hát a világot és hidd, hogy van hited, vannak még szeretők, szerethetők! Hidd, hogy hivatalos vagy a sátoros lakodalomba, az illatozó, zsongó-bongó, andalítóan tarka tavaszba, az újat ígérő holnapba!
Nézd! Lásd, hogy hegyen-völgyön víg mulatság áll, és tudd, tiéd is a világ!

/ Ékes László /

Előzmény

Válasz

kimegyek.....ha már ledöntetni nem lehet a hideg,börtön fagyosságu épületet...
igy csak messziről látom a virágot.. - bár a világot -ha kimegyek sem..(

Válasz