" Kis éji zene "

Tücskök ciripelnek...Gyermekkorom drága kis muzsikusai előbb-utóbb álomba ringatnak engem. Lehunyt szemmel hallgatva őket szép holdvilágos és édes hársfaillatú lesz az éjszaka, és még azt is hallom, hogy a Tisza vizének finoman fodrozódó hullámai halkan, nagyon gyengéden, szinte szerelmesen simogatják, ringatják a vízbe hajló faágak leveleit...ahogyan én ringattam, simogattam egy szép fiatalasszonyt, karjaimmal átölelve az ölembe húzva, hogy arca az arcomhoz simulhasson.

Álom..ez már csak álom, amiről-amikor valóság volt-azt hittem örökké fog tartani. De sokszor ültünk így összefonódva, egymásba kapaszkodva/ karolva, boldogan, észre se véve a boldogságot. Hogyan is vettük volna észre, amikor annyi minden csodálatos dolog vett körül bennünket: a virágok, a virágzó fák és bokrok, és pár lépésnyire tőlünk a Tisza vizében önnön szépségükben/ ragyogásukban gyönyörködő csillagok és a fényárban fürdő telihold. Eszünkbe se jutott a börtöncellánál is szűkebb albérleti szobánk, mit se törődtünk a képmutató és álszent, csak karrierjével elfoglalt világgal, és a szobának csak nagy-nagy jóindulattal nevezhető albérletünk sem zavart különösebben bennünket, ahol végül is le tudtunk feküdni, mert ha összebújtunk, akkor az a kis helyiség valahogy sokkal meghittebbnek és tágasabbnak tűnt a szemünkben. Magabiztosak voltunk és bátrak, másképp neki se mertünk volna vágni " koldustarisznyánkkal " szerencsét próbálni, annak az agyonpolitizált, félelmetesen meggyőződéses, ostoba és kegyetlen világnak...

Már nem alszom. Felébredtem, amikor kis muzsikus barátaim, a tücskök abbahagyták a koncertjüket. Elfáradtak, vagy talán valamitől megijedtek? ( Vegyem kezembe a hegedűmet?) Órámra nézek. Hajnali kettő. Már több mint négy éve egyedül alszom a szobámban a hegedűmmel. Én az ágyamban, " ő " az íróasztalom szélén. De én most már teljesen ébren vagyok. Kint hirtelen feltámadt a szél, és egyik pillanatról a másikra zuhogni kezdett az eső, és én álmatlan szemekkel nézem, ahogy az ablakom előtt álló fáról sűrű cseppekben csorognak a könnyek.

/ Bálint György Lajos /