Régi, csendes az ősz. Az imént még novemberi vénasszony nyara melegített, most már a kedvünket vevő, vékony fonalú eső áztat. Elhervadt a világ. Úgy tesz, mintha üresedne. Csak a locska verebek fecsegnek néha-néna, de a határ zaja pótolja az elköltözött madárdalt. Olykor úgy érezzük, elhagyott fecskefészek a lelkünk, ám mégsem beszélünk elmúlásról, csupán közelítő télről, és pihenő, kikeletre készülő természetről.

Két rózsát láttam nyílni a puszta kertben a minap.

 SZERETLEK  ISTENEM

SZeretlek Istenem

Szeretlek Mindenem, mert csakis

Te vagy  nekem a  Szeretet Istenem

Hangzik fel sokszor számtalanszor

elmondja ajkam, ha TE  akarod,

de ha én, azt már nem tudom

elmondani így még!

Szeretlek Istenem, Óh Te Nagy Szeretet

ezzel kelek, fekszem s-ez éltet

- ha hallhatom e- szavakat.

Százszor és ezerszer míndig és

míndig ez a legnagyobb szó

s ez a legcsodálatosabb,

s ez az alázat is egyben.

mert aki ezt megtanulta ÁLTALAD,

az már maga is szeretetté változott

Szél terézia

Levél a szélhez

Bíbor ma az ég,

csendes a határ

egy kérésemet

teljesíted már?

Vidd el vágyam

lágy öleléssel

meleg nyoszolyán

lábad letérdel.

A fehér kezét

fogd csendesen!

Üzenem neki:

szeretlek édesem!

/ Varga Lajos /

Válogatás a Nyugdíjasok Országos Szövetsége által 12. alkalommal meghirdetett irodalmi pályázat díjnyertes munkáiból

Válogatás a Nyugdíjasok Országos Szövetsége által 11. alkalommal meghirdetett irodalmi pályázat díjnyertes munkáiból.

 Azért van síró, hogy vigasztald,
és éhező, hogy teríts asztalt.
Azért van seb, hogy bekösse kezed.
Vak, elhagyott azért van, hogy vezesd.
Azért van annyi árva, üldözött,
hogy oltalmat leljen karod között.
Azért roskadnak más vállai,
hogy terhüket te segítsd hordani.
Az irgalmat kínok fakasztják,
s mélység felett van csak magasság.
Ha más gyötrődik, vérzik, szenved,
azért van, hogy te megmutathasd:
mennyi szeretet van benned.

Megmutattad-e néha legalább?
Enyhült, s szépült-e tőled a világ?

Ha én tündér volnék,
Gyakran varázsolnék,
Csupa jót azoknak,
Akiket szeretek.
Ha tündér lehetnék,
Sokszor énekelnék,
Mindig letörölném,
A hulló könnyeket.
Ha én tündér volnék,
Vigasztalást vinnék,
És felvidítanám
A bús embereket.
Ha tündér lehetnék,
Esténként mesélnék,
És csókkal zárnám le
A fáradt szemeket.
Ha én tündér volnék,
Közeledben élnék,
Hogy mindig vigyázzam,
Összes lépésedet.
Ha tündér lehetnék,
Arany fényben égnék,
És felolvasztanám
A hideg szíveket.

 Mert mi a csoda?

Amikor együtt nézel a napfénnyel a fákra; amikor a szél megborzolja a hajad, s a szabadság illatát érzed, szinte szárnyalsz, s a gondolatod bárhová elér; amikor "meglátjuk" a láthatatlant a megnyilvánulások mögött, s így annak látjuk őket amik valójában; amikor nem titkoljuk érzéseinket, s ha kell utat engedünk a könnynek, vagy éppen engedjük, hogy az öröm érzése töltsön el bennünket; amikor együtt érzel embertársaddal, s megérted az ő szíve titkait; amikor egy mozzanat, mely valódból tör a felszínre a másik lelkéig ér, s megsimogatja őt.

 Megszületünk, elkezdődik az életünk. Folytatódik azzal, hogy felnövünk.És amikor "nagyok" vagyunk, mindent magunknak  kell megoldani. Nem szabad csüggedni, akkor sem, ha valami nagyon fáj, ...tovább kell lépni,mert az élet fájdalom, ,remény, csalódás.

De akik szeretnek, az igaz barátok,ott állnak melletted ... mindig.

Mert olyanok ők, mint a szeretet csillagai, ha a sötétben felnézünk rájuk, utat mutatnak...

 A csöndes utcán keszeg öreg csoszogott egy őszi délután. Lába alatt száraz falevelek zizegték, hogy sok-sok nyár elmúlt már. Előtte hosszú magányos éj, s a június oly messze még.Az árvaháztól nem messze papírszelet ötlött szemébe a lehullott falomb közül. Reszkető kézzel hajolt le érte. S ahogy olvasta a gyerekes írást, szeméből kibuggyant a könny, mert tüzes vasként égették szívét a szavak.„Akárki olvassa ezt, szeretem, akárki olvassa, szükségem van rá.