Ez így van valóban....

Előzmény

Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium


(részlet)
Mackó úr
Közismert hiedelem szerint, ha a medve gyertyaszentelőkor meglátja az árnyékát, elnyúlik a tél, de ha nem, korai tavaszra számíthatunk. Claude Gaignebet feltevése szerint ez a babona a naptárrendszer félreértéséből született. A francia tudós úgy véli, hogy a medvének nem nappal, hanem éjjel kellene megnéznie az árnyékát, kiderítendő, telihold van-e vagy sem (már a félhold is vet némi árnyékot, teliholdnál olvasni is lehet). Az időjóslásnak, legalábbis naptári vonatkozásban, csak így van értelme. Ha ugyanis gyertyaszentelőkor telihold van, messze esik — no, nem a tavasz, de a böjt végét jelző tavaszünnep: a húsvét. Ha újhold lévén, az orráig sem lát a mackó, hamarost itt van, március 22-én, a csillagászati tavasz beköszöntekor. Szép, szép, de mi köze ehhez a medvének?

Őseink a medvében a legfőbb (állat)istenséget tisztelték, a vegetációs ciklus, illetve a holdváltozások urát (a régiek e kettőt összekapcsolták). Téli álmából való február eleji ébredése, valamint az, hogy ekkor hozza világra bocsait, a természet föltámadásának, a tavasz eljövetelének jelképévé vált. A medvekultusz európai nyomai a jégkorszak elejéig követhetők a múltban.

A vers folytatása:
Templom lennék, ha imára vágysz,
kitárnám a kapumat.
Tücsök lennék, ha zenét kívánsz,
ki kertedben hegedül.
Társad lennék, ha nincsen senkid,
sosem lennél egyedül.

" Mondom nektek, ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani." ( Lukács 19,40 )
Egyik hajnalban arra keltem, hogy egy kis dalos madár csodálatos énekszóba kezdett ablakunk alatt.
Hangja már a tavaszt idézte. Jó érzés volt csendben figyelni a koncertet, egészen addig, amíg féléves kislányunk- akinek amúgy sem volt valami nyugodt éjszakája, és nem rég aludt vissza- el nem kezdett forgolódni kis ágyában. Végigfutott az agyamon: " El kell hallgattatni ezt a kis madarat, mert túl nagy lármát csap!" De a koncert csak ekkor kezdődött, hiszen néhányan még csatlakoztak az egyszemélyes " kórushoz", emelve ezzel nemcsak a színvonalat, hanem a hangerőt is. Nem tehettem mást: végighallgattam az előadásukat.
Lukács evangélista tanúságtétele szerint a zsidók húsvétját megelőző vasárnapon a Jézust követő tömeg, akárcsak ezek a madarak- csodálatos hozsannázásba, éneklésbe kezdtek. Ahogy a Jeruzsálem mellett lévő dombról elkezdtek aláereszkedni a fővárosba, Jézus a középpontba kerül. Egy szamárcsikón utazva közeledett a városhoz. Emberek tömegei pedig felsőruhájukat a csikó elé terítve, pálmaágakat szórva az útra, hangosan dicsőítették őt. Néhány farizeus- Jézus legfőbb kritikusai-, akik mindezt nem nézték jó szemmel, rendreutasították őt: " El kell hallgattatni ezeket az embereket, mert túl nagy lármát csapnak!" Erre Jézus válaszolt, és azt mondta: " Mondom nektek, ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani." Így azok nem tehettek mást: végig hallgatták az emberek énekét.
Vannak énekek, vannak szép dallamok, melyek egy bizonyos ponton túl lármának hatnak, és zavarni kezdenek. Teszik ezt azért, mert túlságosan közel kerülnek hozzánk, már- már beleszólnak életünkbe. Ez a kis virágvasárnapi történet és példa arra hívja fel a figyelmünket, hogy Jézus a következő héten egészen közel érkezik hozzánk. Már- már zavaró közelségbe. Lehet, hogy a nagyheti húsvéti dallam egy ideig szépen szól, szívesen hallgatjuk. Becsüljük Jézust ahogy végigmegy a szenvedés útján, ahogy feláldozza magát a kereszten. Örülünk a feltámadás csodájának. Szép, néha megható dallamként hallgatjuk az Ő történetét. De most tovább szól ez az " ének"......
Ne némítsuk el ezt az éneket, hanem hallgassuk végig.
/ Kovács Zoltán-lelkész /

Vannak emlékek, amelyeket féltve megőrzünk, hordozzuk, visszük tovább éveken évtizedeken át ragaszkodással, mintha örökre meg kellene, hogy maradjanak. Sokszor úgy érezzük: emlék nélkül nem tudnánk élni. Magam is emlék-őrző, gyűjtögető típus vagyok. Lassan rá kell jönnöm, hogy az emlékek, tárgyak teherként nehezülnek rám. Le kell tenni ezeket a terheket. Minden emlék egy újabb gond, ami elrendezésre vár. Semmit nem vihetünk magunkkal, az örök életre, mert " a halotti ingnek nincs zsebe" mondta korábban egyik lelki vezetőm. A bennünk lévő szeretet az, amit őriznünk kell, ami nem teher sem magunk, sem mások számára. Az emlék elmúlik, mint ahogy a földi életünk is más cél felé halad.

Kedves Hédi ! aranyos vagy,engem2 éve elhagyott,az egyébként hűséges párom egy skót juhász,pont olyan,mint a filmben aLesy,talán embert nem lehet ennyire sajnálni

Trendi jókívánság

Sok emberrel állok számítógépemen levelezési viszonyban. Egy ideig azt hittem, hogy egy kedves ismerősömmel csak egyéni udvariassága íratja levele végére: " Szép napot! " Aztán lassan rájöttem, miután egyre többen köszönnek el így, hogy most ez a trendi. S nemcsak írásban, hanem szóban is. Az üzletekből-no nem mindegyikből-ha kijövök, ezzel a kedves kívánsággal bocsátanak útra, s ismerőseimmel találkozva, búcsúzásnál is többször elhangzik a "Viszontlátásra!" helyett. Sokáig tartotta magát az az elköszönési forma, hogy "Minden jót!" Az sem volt rossz, de változnak az idők, s minden változik, így a köszönési, udvariassági formulák is. Akár a Minden jót, akár a Szép napot használjuk, úgy gondolom, megtiszteljük vele embertársainkat, főleg ha őszintén kívánjuk, s nemcsak egy formalitás, egy újabb trend, aminek illik megfelelni.

Ha trendi, hanem trendi, - Szívből kívánok mindenkinek Jó éjszakát!

Kedves Julika!
Köszönöm ezt szép verset, ilyenkor mindig arra gondolok,mennyi szép verset gondolatot nem ismerek. Ez a vers most pontosan kifejezi érzéseimet, és az első sorok pontosan arról szólnak amire az utóbbi időben gyakran gondolok. Értem és érzem minden sorát. Bár még nem tudom eldönteni délután-e vagy alkony?A vers második része még ismeretlen számomra.Egyenlőre még nem sok szabadidőm van a fő állású nagy mamáskodás mellett.
Még egyszer köszönöm ezeket a sorokat.Klári

Előzmény

A legszembetűnőbb, szinte valamennyi írásban megjelenített téma a szeretetáhítása, kifejeződése, szerepe az ember életében.
Életutak, sorsok, hangulatok. Nyugodt lélekkel állítható, hogy szinte minden egyes ember élete a szó szoros értelmében bőrbe kötött regény.
Szomorúság és boldogság jellemzői váltják egymást a pályázati anyagokból szerkesztett antológia oldalain. A szerzők valamennyien úton vannak, s tulajdonképpen ugyanarról a nagy utazásról számolnak be mind, de mégsem egyformán, hiszen éppen az a rendkívüli benne.

A főnix madár példázata arra mutat, hogy mindenki szívében ott van az önzetlen, tiszta szeretet. Ez a szeretetet teremtésünkkor oltódott minden emberbe.
Ha azt adom, ami vagyok, akkor biztos, hogy többet adtam, mint amim van. Ez a legnagyobb szeretet. Különbség van a szeretetet igénylő élet és az életet feláldozó szeretet között. Azok, akik állandóan maguk számára keresik a szeretetet, végül elveszíthetik szeretetüket és életüket is De azok, akik feláldozzák a szeretetért életüket, megtanulnak élni és szeretni.
Gondoljuk meg, éppoly könnyű önzővé lenni minden szeretet ellenére, mint
az önzés háttérbe szorításával szeretni !

Igaza van a csimpánzmamának.

Szép a képek közti összhang,a zene és a "beszúrt" vers!
Karesz.

Hajnal résein...

Alszol még.
A hajnal résein
rád pillangózik
a fény.
Betakargatlak
hűségemmel.
Újra élem
éjszakánk
holdig hullámzó
szívrengéseit.
Lobog a nyár,
lobog.
Búzamezők
fodrain
tengert fésül
a szél,
madarak tollán
fürdik
a
ragyogás.
Már indulunk,
a reggel
barázdáin
virágos völgyek
partjainál
ballagunk.
Múltunkból kilépve
jövőnk oltárát
aranyozza
be
a
NAP...

/ Kuti Horváth György /

Hédi!
Köszönjük ezt az kis előrejelzést.

Ellenállhatatlan varázs van abban,ha barátunk lelkében magunkkal találkozunk...-Norton -

Szép ez a januári nap.

Nagyon szép.

Mese....... az élet szép..

Volt egyszer egy medve, sose volt jó kedve. Dirmegett–dörmögött, mintha semmi másra nem lett volna oka, csak búslakodásra.

Ha mézet nyalogatott, nem volt elég édes. Ha a nap kisütött, nem volt elég fényes. Még az odúját is szűknek találta, kint aludt inkább egy bokor aljába. Bezzeg tüsszögött is reggelre kelve – s akkor meg emiatt dörmögött őkelme.

Egy szép napon aztán maga is megunta, hogy mindig csak szomorkodik, mint egy viseltes bunda. Elhatározta hát azon minutában, hogy megy s megtekinti: mi van a világban.

Mikor a rengeteg erdő szélére kijutott, egy kicsi lepkével összetalálkozott.

– Hová? Hová? – mordult reá. S a lepke mondta.
– Messzire. Nap süti a réteket. Oda megyek. Ég veled!

Nagyot nézett a medve. Mindjárt jobb lett a kedve.

– Rétre menni jó lehet. Menjünk együtt, mék veled.

De a lepke szót se szólt, rippem–röppöm elrepült.

Mit tehetett medve koma, egymagában elindula. Hát amint ment, mendegélt, dimbes–dombos réthez ért. Nyílt a réten annyi virág, mint erdőn a leveles ág.

„No – gondolta –, itt megállok, szedek egy csokor virágot!”

S neki is látott nyomba, nem gyorsan, csak medve módra.

Egyszerre azonban a szemét mereszti: valami hegyeset lát a fű közt meredezni!

– Hát ez meg miféle? – szól megrökönyödve. – Tán kóró? Majd elbánok vele! Semmi szükség az ilyen semmirekellőre, az ilyen csúfságra…

S azzal odacammog, hogy tövestül kirántsa. De uramfia! A kóró mekegni kezd, s fölugrik egy kecske! Szegénynek a szarvát törte le a medve…

– Ó, te golyhó, nem vagyok én kóró! Hát nem látsz? Vagy elment az eszed? Fél szarvval sétáljak most? Világcsúfja legyek? – támadt rá dühösen, s fújt bőszen a kecske.

A medve csak állt – hej, beborult a kedve.

– Én szerencsétlen, minek is születtem? – sóhajtott nagyot. – Mindig csak baj lesz abból, ha jót akarok. Nesze, itt a szarvad. Ha tudnám, visszaragasztanám. Ha meghalok egyszer, neked adom a bundám…

Azzal fülét megvakarta, orrát megdörzsölte – és máris kicsordult a könnye.

A kecske észrevette.

– Ne sírj, no! – mekegte, és leszegte fejét. Szörnyen megsajnálta a szomorú medvét.

– Szép szarvacska volt, igaz… Nem girbe, nem görbe. De ha sírsz–rísz folyton, a másikat én töröm le. Gyere inkább, nyújtsd a mancsod, kössünk igaz barátságot!

Megörült nagyon a mackó.

– Köszönöm, hogy nem haragszó…

S mivel más nem jutott eszébe, egy pipacsot tűzött a csempe szarv helyébe.

Aztán összeölelkeztek, de úgy ám, hogy még a szőr is összekócolódott a medve feje búbján.

S mikor hazament, csodálkozva látta, hogy semmi oka a búslakodásra: a mézecske édes, a napocska fényes, s micsoda csuda: nem szűk az odúja!



Mészöly Miklós

Ha tudnád, hogy fáj minden türelmetlen szó,
Ha tudnád, hogy fáj minden vállrándítás,
Ha tudnád, hogy fáj minden közömbös pillantás,
Ha tudnád, hogy fáj minden hamis szó,
Ha tudnád, hogy fáj minden elhallgatás,

Ha tudnád, milyen öröm minden kedvesség,
Ha tudnád, milyen öröm minden szívből jövő mosoly,
Ha tudnád, milyen öröm minden szerető figyelem,
Ha tudnád, milyen öröm minden j ó s z ó.....

egész jó ez a versike

Isten mindennap ad nekünk egy pillanatot,

amikor megváltoztathatunk mindent, ami boldogtalanná tesz.
S mi mindennap úgy teszünk, mintha nem vennénk észre ezt a pillanatot,

mintha nem is létezne,

mintha a ma ugyanolyan lenne, mint a tegnap,

és semmiben sem különbözne a holnaptól.
De aki résen van, az észre fogja venni a mágikus pillanatot.

Bármikor meglephet minket: reggel, amikor bedugjuk a kulcsot a zárba,

vagy az ebéd utáni csöndben, és a nap bármelyik percében, amelyik nem látszik különbözőnek a többitől.
Mert ez a pillanat létezik, és ebben a pillanatban a csillagok minden ereje belénk száll,

és segítségükkel csodákra leszünk képesek.”

(Paulo Coelho: A Piedra folyó partján ültem, és sírtam)

Megnyugtató ez a zene, jól esik hallgatni ezen a szép téli délutánon.

A kezünk sokat elárul rólunk, és valóban jól tudunk vele kommunikálni.
Jómagam bal kezes vagyok, de semmi hátrányát nem tapasztaltam eddigi életem során.

Ebben a zűrzavaros világban bizony nagy szükségünk van mindannyiunknak arra, hogy "emberségesen "éljünk egymás mellett.

Igaz, hogy elmúlt a hétvége,de most találtam e gyönyörű, kedves dalra, és nagyon megnyugtatott, mert pont erre volt szükségem . Köszönöm!

A SZERETET LEGYEN A LEGFŐBB KINCSETEK,MERT A SZERETET MINDEN EL FEDEZ,MINDENT MEGBOCSÁT,MERT ISTEN MAGA A SZERETET.AKI SZERET MEGISMERTE AZ ISTENT,MERT ISTEN MAGA A SZERETET.

Ezekhez a csodálatos téli képekhez találtam egy téli verset.

TÉL

Dermedten süvít a berek.
Madár gubbaszt ringó ágon.
Lecsapnak rút vércse szelek,
zuzmó zizzen bokron, fákon.

Hósipkás felhő érkezik
hisztériás hófúvással.
Vadak vackukat vértezik
összegyűjtött gallyrakással.

Gyűlik a lármás varjúnép
megéhezve, izgatottan,
dúlnak, mint egy vastalpú gép,
Káoszt szítva a vadonban.

Alkonytájt kék hó csillámlik
fán, zúzmaravirág-lepel.
Halkan, ......... beállít,
égre csillagokat lehel.
( Kuti Horváth György )

Lám, milyen az időjárás...

A hóember

Hatalmas, fehér pelyhekben kezdett hullani a hó. Először, mint a porcukor a mézeskalács ház tetejét lepett be mindent, majd egyre vastagabb takarót húzott a tájra. Ropogott a talpak alatt, siklott rajta a szánkó.
Három napig élvezték-vagy szidták-az emberek, aztán az időjárás-jelentők jósolta enyhülés bekövetkezni látszott: csepegett az ereszalja.
-Apa, még nem is építettünk hóembert...-mondta szomorúan a kislány. Ami késik, nem múlik, gondolta az apja, s már szaladtak is az udvarra. Apró gyerekkezek paskolták az összedobált havat, egyre nagyobb, egyre formásabb lett a kupac. Lett feje is, krumpli volt a szája, 32 foggal nevetett, kapott virágcserépből kalapot, hogy ne fázzon a feje, üdítőitalos kupak szolgált szemeként, répa nőtt az orra helyén. Kabátjára gombok is jutottak, lett keze és seprűje. Igazán vagány fickó volt a család új tagja, aki nem maradhatott név nélkül: Lajosnak keresztelték. Készült róla fénykép, megörökítvén őt az utókornak, az apa ugyanis sejtette, hogy Lajos élete tiszavirágnyi lesz csupán.
Fázni kezdtek a gyerekek, a lakásba menekültek. Lajos belátott a hatalmas ablakon, nevette, ahogy a kislány és az öccse bentről integetnek, bohóckodnak neki. Figyelte, ahogy a háziasszony szorgoskodik, az apa pedig kávét főz. Este villanyt kapcsoltak neki a gyerekek, hogy ne féljen a sötétben...
Észre sem vette, hogy a hó már szinte teljesen elolvadt körülötte. Szikrázóan sütött a nap, bántotta gombszemét. Aztán egyszer csak kiesett kezéből a seprűje, ő pedig zsugorodni kezdett. Elkeseredett kicsit. Nem magát siratta, hisz nem volt múltja, nem reménykedett jövőben sem; a kisfiút és a kislányt sajnálta, hogy nem láthatja őket többé, nem hallhatja önfeledt nevetésüket. Integettek neki továbbra is az ablakból, örültek, hogy nem olvadt még el, bár leesett a kalapja is, kipotyogtak kabátgombjai.
Felhőket látott gyülekezni, reménykedett, tán újra esik majd a hó... De a fehér csoda helyett eső kezdett zuhogni. Pillanatok alatt eltűnt a háztetőkről, a fákról, de még a mezőről is, nem maradt belőle semmi, csak Lajos, az udvar közepén. De ő is egyre kisebb és kisebb lett. A gyerekek elkeseredtek: elolvadt a kedves hóember... Könnytől csillogó szemekkel álltak az ablaknál.
aztán az apjuk gondolt egyet. Kiment a sárba és egy nagy maréknyi hógolyóval tért vissza, s betette a fagyasztószekrénybe. A gyerekek tapsoltak örömükben: megmaradt a hóemberből egy darab örökre, de legalábbis nyárig, vagy ami még jobb: a következő idei hóesésig... akkor majd beépítik újra, egy másik hóemberbe- talán Lujzába?-benne él majd tovább.
( Sólya Emma )

Szeretem hallgatni Richard Clayderman zongora játékát.

Jaj de jó! Szuper!

" Olvass el naponta néhány igaz szót, bölcs gondolatot, szép verset!
Olyant, amit neked írtak.
Hallgass olyan zenét, melyet nem a káosz, hanem egy magasabb rend szült!
Könnyű meg különböztetni, mert az utóbbi szép.
Hozd helyre magad naponta!
A légkör, amelyben élsz, szennyes. Tele van negatív adással, fullasztó, boldogtalan, koszos gondolattal.
De te nézz a magasba, s hangold magad a napsugárra!
És ne felejts el esténként fölnézni az égre, hogy újra és újra eszedbe jusson: a végtelen gyermeke vagy!"
( Müller Péter )

Köszönöm! Eszter

Január


A minden kezdetet, a megtisztulást jelképező januárt - a februárhoz hasonlóan - a legendás római király, Numa Pompilius (Romulus utódja) vezette be: Korábban márciussal kezdődött az évük, ugyanis a rómaiak a telet eredetileg hónap nélküli időszaknak tekintették. A március szerepét valószínűleg azért vette át a január, mert ebben az időszakban választották a konzulokat. Később a téli napforduló idején tartott Juvenalia fesztivált is e hónap első napjára helyezték át. Ez utóbbi ünnepséget Néró, a hírhedt római császár intézményesítette, állítólag azzal indokolva, hogy 21 évesen ekkor borotválta le először a szakállát, azaz e napon vált férfivá. (Érdekes módon Japánban január második hétfője a nagykorúvá válás napja, mégpedig azok számára, akik az új évben ünneplik a 20. születésnapjukat.)

A január elnevezés a rómaiak Januarius hónapjából ered, ezt a nevet Janusról (a ianua jelentése ajtó, kapu), a kapuk és a boltívek istenéről kapta. Egyes tudósok szerint Janus minden kezdetnek az istene; a napok, hónapok és az évek, de még az emberi élet kezdetét is neki szentelték. Janust a múltat és a jövendőt egyaránt jól ismerő, jóságos teremtőnek vélték. Elsőként mindig az ő nevét mondták, amikor megszólították isteneiket. Őt tartották Latium első királyának. Janus tanította meg az embereket arra, hogyan építsenek hajót, és hogyan műveljék meg a földet. Ünnepét, az Agóniát, január 9-én ülték meg. A Forum Romanumon épített templomának ajtaja háborúban nyitva, békében zárva volt. Ez utóbbira - Numa Pompilius (i.e. 7. sz.) és Augustus (i.e. 1. sz.) uralkodása között - a történetíró Livius szerint, csak két alkalommal került sor. Az ábrázolásokon Janus kezében kulcsokat tart, ujjainak száma, az év napjainak megfelelően 365, arca két ellenkező irányba néz. Ez a kétarcúsága azzal magyarázható, hogy minden ajtó befelé is visz a házba, meg kifelé is.

A 31 napos január „normális” években a hét ugyanazon napján kezdődik, mint az október, a szökőévekben pedig ugyanez az április és a július hónapokra igaz.

Miként általában minden kezdethez, január első napjaihoz is számos időjárási regula kapcsolódik. A britek szerint első három napja kormányozza az első három hónapot. A régi angol népi megfigyelés alapján, amilyen január második napján az időjárás, olyan lesz szeptemberben. Egy másik, még a rómaiak idejéből származó hiedelem azt mondja, hogy ha a kalendák napja (január elseje) nyáriasan napos, május elsejéig télies időjárás várható. A svédek számára pedig a Krisztus születését követő kilencedik nap (január harmadika) használatos időjóslásra, úgy tartják, hogy az e napra jellemző időjárás a következő kilenc hét során is meghatározó lesz.

Nálunk a középkorban a januárt, még januárius hónapnak, Boldogasszony havának hívták. A magyarok képzetében boldogasszony a szülést segítő anyaistennő. Boldogasszonynak nevezik Szűz Máriát, és boldogasszonynak tartják a várandós asszonyokat, a gyermekágyas kismamákat. A gyermekágyat valamikor Boldogasszony ágyának tekintették.

A 16. század végén íródott Csízió számos életviteli tanáccsal látta el olvasóit: "Boldogasszony havában igyál jó bort, és ha van, édes italt. Az ürmösbor mellednek fájása ellen igen jó. (...) Megeheted a kövér disznópecsenyét, kolbászt és ludat mustárral vagy borsos eczettel. Eret ne vágass. Ha mennydörgést hallasz e hónapban, kegyetleneknek halálát jelenti."

Az időjárásról és a születendő gyerekről a következőket írja: "Kis-Karácson napján a reggeli vörös ég hadat és pokolidőt jelent. De mikor fénylik szent Vincze, akkor telik meg a pincze; mikor fénylik szent Pál, minden termés szépen áll; ha pedig havas, vagy eső leend, mértékletes esztendőt jelent. Ha felleges vagy ködös lesz, könyörögjünk az Úristennek, hogy hirtelen haláltól minket megoltalmazzon. (…) Kemény, s kegyetlen hidegű a Boldogasszony havában született gyermek, nedves és hideg természetű leszen, tiszta önnöntermészetében, de nagyravágyó, kevély, igen akaratos, minden szépséget szerető, tobzódó, tékozló, magamutogató, nyájaskodó a szép személyekkel, de haszontalan részeges és kártyás lesz."

Bár korábban – mintegy a kicsapongó vigassággal, orgiákkal járó pogány ünnep ellensúlyozásaként – a keresztény egyház karácsony nyolcadik napját, január elsejét (Kiskarácsonyt) Jézus körülmetélésének (Mózes öt könyvének első isteni parancsolata szerint minden fiúgyermeket körül kellett metélni, amit általában a születés utáni nyolcadik napon hajtottak végre) ünnepévé tette, ma már világ nagy részén az újévet köszöntik a hónap első napján. A vidám ünnepségek mellett számtalan hiedelem és hagyomány is kötődik e naphoz.

A hónap harmadik napján Párizs védőszentjét, a várost kétszer is - először Attila hunjaitól, majd a római légióktól megmentő Genovévát köszöntik a franciák. A Saint-Étienne-du-Mont templomban őrzött ereklyéit minden évben emberek ezrei keresik fel.

Január 6-án, Vízkereszt napján - melyen a háromkirályokra és Jézus megkeresztelkedésére emlékeznek - vége szakad a karácsonyi ünnepkörnek, és kezdődik a farsang időszaka. Vízkereszt a legrégibb ünnep a keresztény egyház kalendáriumában, több országban munkaszüneti nap. A vízkereszt utáni második vasárnap Jézus első csodatételéről nevezetes, ekkor volt a kánai menyegző, melyen a vizet borrá változtatta.

Január 17-e az összes vagyonát a szegényeknek adó Remetei Szent Antal, a pásztorok és a háziállatok védőszentjének a napja, akihez az orbáncosok fordultak gyógyulásért. Ugyanezen a napon Mexikóban Szent Antóniát ünneplik. Ennek alkalmával a háziállatokat, szarvasmarhát, sertést és baromfit feldíszítik virágokkal és szalagokkal, és elviszik a templomba, hogy megáldják őket.

Január 20-a az íjászok védőszentjének, a vértanúhalált halt Sebestyén ünnepe. A középkorban – mint segítőszenthez – hozzá fordultak az emberek oltalomért a pestisjárványok, jószágvészek idején.

Piroska (január 18.) és Vince (január 22.) időjárásjósló napok: „Ha Piroska napján fagy, negyven napig el nem hagy”, és „Hogyha szépen fénylik Vince, megtelik a pince, Gabonával pajta, csűr, Mihály így jó, édes bort szűr.” – mondja a népi regula. Az utóbbi naphoz fűződő időjóslás Európa szerte elterjedt, másutt is úgy tartják, hogy ha Szent Vince napján tiszta az ég, több lesz a bor, mint a víz, illetve, ha ezen a napon beragyog a napsugár az ablakon, jó idő és bőséges termés várható az év során. A regula eredete nem ismert, de valószínűleg arra utalhat, hogy nem lehet rossz jelentésű ma napsütés azon a napon, melyen a szent vértanút megégették.

A Vincét megelőző napon, január 21-én a keresztény hitéért mártírhalált halt Szent Ágnesre emlékezik az egyház. Ágnes a fiatal szüzek védőszentje, ünnepén Rómában hagyományosan minden évben körmenetet tartanak, melynek során egy bárányt vezetnek keresztül a városon. Az Ágnes nap estéjét az angolok szerelemjóslásra is használták. Az egyik módszerük az volt, hogy a kíváncsi hajadon a Miatyánk halk mormolása közben a tűpárnából sorra kihúzogatta a tűket, majd - hogy álmában meglássa a jövendőbelijét - az egyiket a hálóinge ujjába szúrta. Ennél egyszerűbben is megtudhatta, ki lesz a párja, ehhez elég volt a hátára feküdnie, és összekulcsolt kezeit a tarkója alá tennie. Majd miután a lány álomba szenderült, megjelent előtte a leendő férje, és egy csókkal köszöntötte őt.

Január 25-e, melyet Szent Pál apostol megtérése után Pál-fordulónak hívnak, az év leghidegebb napja, ezután már enyhülni szokott az idő. A Szent Pál napi jó időhöz a néphagyomány szerint jó termés és a bőség képzete kapcsolódott. Sokfelé az egész év időjárására, sőt az év során várható eseményekre is következtettek az e napon megfigyelt időjárásból. Elterjedt hiedelem volt, hogy ha Szent Pál napján szép az idő, süt a nap, jó termés várható, ha havazik, vagy esik az eső, drága lesz a gabona, ha felhős vagy ködös az idő, sok madár és állat el fog hullani, ha pedig erősen fúj a szél, háborúskodásra lehet számítani.

Január 21-én a Nap a december 22-étől uralkodó Bak jegyéből a Vízöntő jegyébe lép. Január születési köve az igazságot, az állandóságot és a fizikai erőt jelképező gránát, és a rózsaszínű kvarc. Úgy tartják, hogy a januárban született nőknek a gránátkő kivételével semmilyen drágakövet sem szabad viselniük, ezzel biztosítják rendíthetetlen, igaz barátságukat és a hűségüket.

KEDVES HEDI NEM TUDOM HOL TALÁLTAD EZT A VERSET, NEKEM TETSZIK.
iGEN IGY SZERETNÉK MEGÖREGEDNI, SOKÁIG ÉLNI ÉS MÁSOK SEGITSÉGÉRE LENNI. Szeretnék egy nyugodt pont lenni sok ember életében, elsősorban a családoméban..S mivel minden rajtam mulik, ezért mindent meg is teszek, hogy igy legyen. Csak egy döntés, egy elhatározás, mert ennyi kell hozzá.

Ide kivánkozik Márai Sándor, Ajándék, c gondolata.
És mégis, ma is, igy is, örökké mennyit ad az élet! Csendesen adja, két kézzel, a reggelt és a délutánt, az alkonyt és a csillagokat, a fák fülledt illatát a folyó zöld hullámát, egy emberi szempár visszfényét, a magányt és a lármát.
Mennyit ad, milyen gazdag vagyok, milyen megajándékozott, micsoda bőség, minden napszakban, minden pillanatban. Ajándék ez, csodálatos ajándék. A földig hajolok, úgy köszönöm.
Baráti öleléssel kivánok mindenkine szép napokat sok-sok nevetést, Valcsi