Legyél velem, ha egyszer elér az alkony,
ölelj át csendben és fogd a kezem,
segíts, hogy biztosan elérjem a partom
... mégse szólj semmit, csak legyél velem.

Ruff István Zalán

Bolygókertek

Fekete az ében törzse rég,

az Uránusz Balatonkék.

A gyűrűk ura Szaturnusz,

kék óriás a Neptunusz.

A Szíriusz fátyolfehér,

míg a nagy Pullux odaér,

Vulkanikus Vénusz kering,

a Sas-köd aranybarnán ring.

A Betelgeusz cinóber,

törpe hozzá képest Rigel.

A bölcs bolygók fényesednek,

Bugyognak a bolygó-kertek.

Sok csillag csillog az égen,

futkosnak már ősirégen.

Kis sápadt porszemek vagyunk,

ezt nem érti meg még agyunk.

 Kicsi Lélek meséje 
 
"Egyszer volt, hol nem volt, az időtlenségen túl, volt egy kicsi lélek, aki ezt mondta Istennek: "Tudom ám, hogy ki vagyok én!"  
Ez csodálatos! Ki vagy? - kérdezte Isten.  
Én vagyok a Fény! - kiáltotta a Kicsi Lélek.  
Isten szélesen mosolygott. Nagyon helyes! - kiáltott fel. - Te vagy a Fény.  
 
A kicsi lélek nagyon boldog volt, hogy rájött arra, amit a Királyságban már az összes lélek tudott.  
Pompás! - mondta - De hamarosan, ez már kevésnek bizonyult.

object width="336" height="295">

Legyünk óvatosak és tartsuk emlékezetünkben ezt a gondolatot: a tárgyak azért vannak, hogy használjuk őket! Az emberek azért vannak, hogy szeressük őket!

Próbálj meg mindig uralkodni az érzelmeiden!

 Vigyázz a gondolataidra, mert szavak lesznek belőlük!

Vigyázz a szavaidra, mert cselekedetek lesznek belőlük!

Jégtörő Mátyás. 

A február végi jeles napok közül talán a legismertebb 24-e, Mátyás, a jégtörő, aki vagy meghozza, vagy megtöri a jeget. "Ha nincs, jeget csinál, Elrontja, bontja, ha talál, A jeget olvasztja Mátyás, Töri, és rajta likat ás..." - többek között így emlékeztettek a réges-régi magyar kalendáriumok télutó havának ma is nagyon népszerű időjóslatára. Van egy szólásunk is, miszerint: Mátyás, Gergely két rossz ember - ami arra utal, hogy legtöbbször hideg, szeles idő szokott lenni ezen a két napon.

Százhúsz vers a szerelemről

Nem kamasz-szerelem kis hevületében
beszélek.
Az élet közepén, megkoszorúzva női karoktól
vallok,
nők, rokonaim.
Most már elmondhatom, hogy oly közel voltatok hozzám,
mint senki más
s szeretlek is benneteket.

Zavarosak, mint én,
termékenyek, mint én,
zavaros források, melyekből aranyat mostam,
igazi aranyat.
Természet tündérei, szeszélyesek és kiszámíthatatlanok,
de igazabbak
a meddő gondolatnál,
a büszke hazugnál,
a csontos, ijesztő, gyilkos férfinál.

 Mikor a tavasz osztja csókjait,

S a zöld erdőkön napsugár ragyog,

Felébrednek a nedves pázsiton

Piciny, fehér kis földi csillagok...

A harmatcseppes rétek bársonyára Fehéren hull ezer csillagvirág,

Felette lágyan elsusog a szellő, S az erdő szélén intenek a fák...

 Volt egyszer egy csillag... fényes... ragyogó

 Ezüst sugártól tündökölt az ég,

 Reggel is sokáig oltogatta Erős fényét a kékes messzeség...

 Egyszer meglátott messze valahol Egy sápadt fényű testvér csillagot.

Aranyhaja libben
holdsugár tükrében,
Tavasztündér táncol
csillagfényes éjben. 

Lágy, selymes hangja
bűvöli a tájat,
dallamára langyos szél
ringatja a nádat.

Táncol a holdnak,
a szélnek, a fáknak,
melengető szívétől
a folyó megárad.

Szikrázó lépte nyomán
jég és hó megolvad,
didergős, zimankós tél
táncától elhamvad.

„Tavasz van, tavasz van!”
Suttogják fák, bokrok,
meghajol egy fűzfa,
s köszöni a táncot.