Pihenni tér gyönyörű Nápoly
Az ég behunyta kék szemét
Csupán egy ringó gondoláról
Röpít a szél egy szép zenét

Egy parti márványpalotában
A baldachinos ágy ölén
Nem hallja már a büszke dáma
Hogy mit dalol szegény legény

Küldök néked egy nápolyi dalt
Benne zokog a szívem, ez a kis dal mindenem
Hogyha felsír majd egy bús éjszakán
Ugye gondolsz rám?

Szívem nélküled árva kihalt
Olyan koldus, oly szegény már csak azt remélem én
Hogy e szerenád zenéje után
Ugye gondolsz rám?

Reményik Sándor
Halottak napja

Halottak napja van. Az első,
Mióta döngve hullott Rá a hant.
A Sír tövében egy-egy fénybogár
Csillog. Különben sötét a határ,
S hosszú az éj alant.
Szívek, tilos a nagy világítás,
S virág sincs annyi már,
Elpazaroltuk régi ünnepen;
Egy-egy szálat visz némán, könnyesen,
Ki ma este a temetőbe' jár.
Hiába, virág sincsen annyi már.
De egy-egy szálat letenni szabad.
S hallatni tompán, fojtottan szavunk,
És aztán: kezet fogni halkan, loppal,
Egyik halott a másik halottal:
Ó, hisz' mi itt mind halottak vagyunk

-Mindenszentek, Halottak napja van ezen a hétvégén.

Virágba borulnak a sírok, gyertyákat gyújtunk.

-Mifelénk karácsony után a Mindenszentek volt a legnagyobb ünnep.

A temetőben találkozott a család, gyertyát gyújtottunk, aztán valamelyik családtagnál összejöttünk, s beszélgettünk az elhunytról. Felemlegettük a vele töltött időt, emlékezések követték egymást, szép és szomorú történetek, s arra az estére ott volt " közöttünk ". Róla, róluk szólt minden, s talán a családi összetartozásnak ez is egy szép.

NOVEMBERBEN
(A Farkasréti temetőben, ezer és
  ezer lobogó gyertya fényénél)
 
Novemberben szürkék az utcák,
novemberben szürkék az emberek.
Novemberben Budán és Pesten
nevetni nem lehet.
 
Novemberben a Farkasréten
halottak napi mise-csend fogad.
Novemberben fehér virággal
fedik a sirokat.
 
Novemberben égnek a gyertyák,
kicsinyek, teltek, véznák és nagyok.
Novemberben földig hajolnak
a sötét kalapok.
 
Novemberben géppuskák szóltak,
tankok tapostak, a föld remegett.
Novemberben gyilkoltak, öltek,
november temetett.

Adj már csendességet, lelki békességet,
mennybéli Úr!
Bujdosó elmémet ódd bútól szívemet,
kit sok kín fúr!

Sok ideje immár, hogy lelkem szomjan vár
mentségére,
Őrizd, ne hadd, ébreszd, haragod ne gerjeszd
veszteségére!

Nem kicsiny munkával, fiad halálával
váltottál meg,
Kinek érdeméért most is szükségemet
teljesíts meg!

Irgalmad nagysága, nem vétkem rútsága
feljebb való,
Irgalmad végtelen, de bűnöm éktelen
s romlást valló.

Jóvoltod változást, gazdagságod fogyást
ereszthet-é?

CSILLAGOK  ÖSVÉNYÉN

Kopár, miont sivatag a lelki mező,

ritkán öntözi azt szeretet eső.

Ám szeretet nélkül gyümölcs nem terem,

szívünk kertje kopár és gyümölcstelen.

Égi szeretetre szomjaz a szívünk,

de a világ ilyet nem nyújthat nekünk.

Lelkünk szomjúságtól alél, tántorog,

keblünk bűnviharban szenved, háborog.

Atyánk csendesítsd le keblünk viharát,

hintsd rá szerelmednek fénylő sugarát.

Ma is csodát művel ez a fénysugár,

ne  várjon hiába, aki erre vár.

A szerelmi mágia

Szabályai:

1. Soha, de soha ne küldj varázslatot senkire az illető akarata ellenére!

2. Álmodban se jusson eszedbe, hogy mások kedvesét varázslattal magadhoz édesgesd!

GYERE HOZZÁM!

Ez a varázslat nem egy bizonyos ember szerelmét hozza meg számodra, hanem azét, akire jelenleg a legnagyobb szükséged van.

Holdfázis: újholdtól teliholdig

Nap: péntek

Eszközök: egy vörös és egy fehér gyertya, egy gombolyag vörös fonál, vörös és fehér rózsaszirmok, fehér cukor, egy fehér papírra vörös tollal ráírva a saját neved, egy kis tálka, egy gombostű.

Ne engedd a virágokat sírni.
Ne engedd a madarakat félni,
a hűséget hóban elvetélni,
az álmokat este megalázni,
az almafákat áprilisban fázni,
a perceket ne engedd megállni,
ablakokat örökre bezárni,
csillagfényű éjszakára lőni,
ösvényeket indákkal benőni.
Ameddig a vállad íve bírja,
vigyázz minden virágtalan sírra,
vigyázz minden társatlan magányra,
füstre,fényre,ember-glóriára.
Aki árva arccal sír az égre,
takarj szelíd álmot a szemére.
Tanulj könnyet,sebet,jajt szeretni:
valakinek embernek kell lenni.

Fivérem Nap és Nővérem Hold
Most újra látlak, hallom hangotok
és megölelném az egész világot

Fivérem Szél és Nővérem Lég
Nyisd ki szemem, hogy lássam,
hogy lássam ami szép
körül ölel ragyogás és fény

Mert Isten része minden földi lény
érzem jóságát és szívem újra él.
Fivérem Nap és Nővérem Hold

CSAK EGYMÁSHOZ

Ha most, mikor oly érthetetlenül nehéz a szívem:
Valaki jönne és karonfogna szépen, szelíden -

Nem is karon, csak kézenfogna, mint árva gyermeket a másik
És sétálnánk napnyugtától a legelső csillagsugárig!

Valaki, akinek most nem volna gondja semmi másra,
Csak arra, hogy én szomjazom csendes-szavú vigasztalásra -

Aki jönne mellettem főlehajtva egy órácskát hallgatagon
S a hallgatása azt mondaná: panaszkodjék, én hallgatom.

Újat nem mondanék, tán inkább ezerszer elmondottakat,
De új volna így, ily zavartalan-ketten az esti ég alatt -

Egy óráig, amíg a csillag felragyog és reánksugároz:
Nem volna köze semmi máshoz, nem volna közöm semmi máshoz.