Tollas Tibor SZEGEDI BALLADA

Kovács József orvostanhallgató, az 1956-os Szegedi Forradalmi Bizottság elnöke kivégzésének 3o. évfordulójára

Húsz éves volt csak ötvenhatban,
anyjának egyetlen fia.
Legenda őrzi, halhatatlan.
Miért kellett meghalnia?

A Csillagbörtönben kínozták
s kivégezték egy hajnalon.
Titokban tömegsírba dobták,
ne maradjon utána nyom.

Anyja azóta eszét vesztve
-így mondják-egész Szegeden
keresi fiát nappal, este,
utcákon át és tereken

Márai Sándor: Mennyből az angyal

 Szeretném elmondani,
az öröm és boldogság
bennünk lakik,
csak, ki kell tárnunk
celláik ajtajait.
Mert a fájdalom és kín
mellett ott a vigasz.
Könnyeink tükrében
mint a tavasz
duzzadó csírája
várja az enyhülő időt.

Mert a csend
hófehér pelyheiben
dallamok zümmögnek,
az olvadó hóban is
ujjong az üdvözlet,
a majd kinyíló virágok
kelyheiben, illatok özöne
várja mosolyodat
hogy eléd tárhassa
mindazt az örömet,
amit már készít
neked és mindenkinek
a természet ölében
születő isteni szeretet...

Eger.Kisasszony temető.   1944 november 20.-án felgyógyulás után a kórházat elhagyhatja egy 38 éves asszony.Otthon várja két kislánya.Mielőtt azonban haza indulhatna szeretteihez,az oroszok elkezdték ágyúzni a várost.Találat érte a kórházat.A halottakat ebbe a temetőbe temették.A két kislány azóta öreg nagymama lett.A sírt ma már csak én az unoka gondozom,mert ők már annyira gyengék.Ma tettem rendbe.Vissza idéztem magamban azt a pillanatot,amikor már nem volt tovább.Értelmetlen háborúk,értelmetlen halálok és nem marad csak az utódok emlékezete.Azt hiszem ott a sírnál találkoztunk.Az imádság áthidal éveket, időt távolságot.

Emlékezzünk 1956-ra!

Dutka Ákos Ember és Magyar

Ady kérdezte sorsa éjjelén:

Lehet-e az ember, ember és magyar?

Feleltek ti bátor, szent fiúk

Lássuk: A világ most vélünk mit akar?

Vagyunk egy szálig elszánt emberek,

Kiket tiporni tovább nem lehet.

Ha kell még én is Veletek halok

Ha engedtek, Ti szent fiatalok.

Öt nap, s öt véres szörnyű éjszaka

A csillagokba írta szentelt nevetek.

Köszönöm néktek, drága szent fiúk,

Hogy visszaadtátok a csüggedő hitet,

S a barikádok hunyó szent sugarinál

Adynak kiáltsuk szabadon ma már,

Mit az Ég falára vérrel írtatok:

Emberek vagyunk, újra magyarok!

Ha én tündér volnék,
Gyakran varázsolnék,
Csupa jót azoknak,
Akiket szeretek.
Ha tündér lehetnék,
Sokszor énekelnék,
Mindig letörölném,
A hulló könnyeket.
Ha én tündér volnék,
Vigasztalást vinnék,
És felvidítanám
A bús embereket.
Ha tündér lehetnék,
Esténként mesélnék,
És csókkal zárnám le
A fáradt szemeket.
Ha én tündér volnék,
Közeledben élnék,
Hogy mindig vigyázzam,
Összes lépésedet.
Ha tündér lehetnék,
Arany fényben égnék,
És felolvasztanám
A hideg szíveket.

fagyöngy



Bizonyára nem lett volna olyan jókedvű a virágkirálynő ezen a reggelen,
ha tudta volna, hogy mi vár még rá. Még dél sem volt, amikor az úton
haladva
egy kis csoport virágot hall ám, igen élénk beszélgetésbe merülve.
Közelebb lépett és rögtön ezekkel a szavakkal fogadták: "Még szerencse, hogy
itt vagy, királynő
Mond meg, de őszintén! Mit is tartsunk a nővérünkről, ott fenn.
Ő is virág, vagy a fának a része, mert azon él?"
Sóhajtott erre egy mélyet a virágkirálynő, és beismerte: hát gyermekeim,
bizony
magam sem tudom mit is mondjak.

Gazdag Erzsébet: Cinege etetés

Hej, télidő, hej, zord idő
Elkéne most a hócipő!
Ha volna hozzá ködmön is,
S ha már kívánok sapka is!

- sóhajt a kis madár,
Míg ablakpárkányomra száll.
Kopogtat:Kopp-kopp, hallod-e?
Ablakodat kinyitod-e?

Adsz-e ebédre jó magot?
Már három napja koplalok.
Fáztál-e télen éhesen?
Én ázom-fázom s éhezem.

Már nyitom, nyitom, cinege,
Gyere, meleg van idebe!
Itt van szalonna, friss köles,
Csak válogass, csak csipegess!

Odább hussan a kis bolond,
És csupa félés, csupa gond.

 Életünk során jönnek, mennek az emberek.
Idegenekből lesznek a barátaink, élettársaink. Felbukkannak valahonnan a kulisszák mögül, s eltűnnek ugyanott.
Jönnek és mennek…
Egy ember van, akivel mindvégig együtt élsz: önmagad.
Te is változol, nem is keveset, de te vagy az, aki a legtovább marad.
Jóban-rosszban maradsz.
„A lelkem a barátom.” Ez egy szamuráj fogadalomból való, a teljes mondat így hangzik:
„Nincsenek barátaim, a lelkem a barátom.”
Ez nem azt jelenti, hogy teljesen egyedül vagyok, baráttalan magányban, hanem azt, hogy a másokkal való barátságom teljes mértékig az önmagammal való barátságtól függ.