Ősz-anyó

Kontyos-kendős Ősz-anyó
söpröget a kertben,
vörös-arany falevél
ripeg-ropog, zörren.

Reggel-este ruhát mos,
csupa gőz az erdő,
mosókonyha a világ,
a völgy mosóteknő.

Hol volt, hol nem volt, túl mindenen, élt egyszer egy óriás. Ez az óriás olyan hatalmas volt, hogy az erdő legmagasabb fája is csak a térdéig ért, feje pedig a felhőket súrolta, ám amilyen nagy és erős volt, épp olyan szelíd és jószívű.

Egy szép tavaszi napon, amikor lent üldögélt a folyóparton, kétségbeesett sírásra lett figyelmes. Felnézett, és egy kismadarat pillantott meg az egyik nagy fűzfa ágán.

- Hát te miért sírsz itt ilyen keservesen ? - kérdezte tőle az óriás.

Buksi nagy bánatára a teraszra szokott néhány napja.Furcsa egy teremtés.Őt nem lehet megsimogatni,de neki a lábunkhoz szabad dörzsölődni.Ő egy ilyen cica!Nagyon be akar vágódni,mert az összes egeret amit a környéken megfog felhozza a lépcsőn és hatalmas nyávogásba kezd míg ki nem jövünk.Persze Buksinak is égnek áll a szőre tőle.Megvan kötve így nem tudja elűzni a portáról.A tekintetéből azt lehet kiolvasni:Nézzétek milyen nagy vadász vagyok!-Tessék engem befogadni,nekem helyem van nálatok!Nem tudom télen hogy lesznek el a cinegéim a teraszon,de amíg leesik az első hó,majd kitalálunk valamit,úgy hogy maradhatsz!

Szokásosan indult a nap.Felkelés ,le a boltba ,reggeli készités.Előkészültünk a babgulyás készítéséhez a kertben.A fiúk ahogy kell ,jöttek is ,ne hogy kimaradjanak valamiből.Mindenki tudott valamit segíteni.Délre elkészült(azt hiszem ilyen finomat még sohasem főztem,ennyi ragadt rám a seregből!)Nem emlékszem mikor ültük az asztalt együtt körbe mind a hatan(eddig többnyire helyhiány miatt kellett mindig felváltva enni a konyhában.Jó ez a nagy terasz mert oda kipakolva körbe tudjuk ülni az asztalt,-ja és valaki mindig távolszokott lenni.Most össze jött .Azt hiszem egy apának ez jelenti az igazi boldogságot!!Ebéd után amikor lesúroltam a bográcsot,szólt a legnagyobb fiam:-Apa egy félóra múlva rá érsz?Nem tudtam hírtelen hogy mire gondol,próbáltam elhessegetni hogy még sok dolgom van.De félóra múlva újra szólt:-Apa szeretnék megborotválkozni,megtanítasz?Erre már nem mondhattam nemet(én is gondoltam már rá hogy lekellene húzni az arcáról,de vártam még vele utána úgy is mindig kell borotválkoznia majd.Szóval ma megtörtént az első!Előttem van még mindig amikor megszületett babaként a rózsaszín arca,milyen puha babás volt......most meg.Hiába múlnak az évek ,ez az élet rendje hozzá tartozik a férfivé váláshoz

 Hiányzol kedves,

Mint nappalnak napsugár,

S holdfény az éjnek.



Ölelés repít

Puha angyalszárnyakon

A Mennyországba.




Csókok virága

Egyesíti lelkünket

A Mindenséggel.




Boldogság vára

Bánat tanyájává lesz,

Amikor elmégy.




Örömmel várlak

Vissza karjaimba, ha

Tudom, hogy eljössz...

 Tarbay Ede: A hiú törpe


Törpe ül a gesztenyefán,
vadgesztenye-törpe,
feje barna, a sipkája
zöld és csupa tüske.

Feje fölé esernyőt tart:
- kopp! - kopog a zápor;
lics-locs eső, amint eláll,
lemászik a fáról.

Térül-fordul, tócsát keres,
megy a sáros partra,
megnézi, hogy elég zöld és
szúrós-e a sapka?

Amíg hajlong, zöld sipkája
toccs! a vízbe toccsan,
így bosszúsan tovább sétál,
ma sem tudni, hol van

Valami szépség kell az élethez,

 valami áhítat, művészet kell az élethez,

 valamiben hinni kell!" -

"Valami kincs is kell az élethez!"

Igen,  kincs nélkül nem lehet élni. 

 /Márai/

Ajándék vagy egy világban, mely elfelejtette mi a való és igaz, őszinteséged utat mutat. Egy világban, mely elidegenedett - törődésed utat mutat. Egy világban, mely elfelejtette miben, hogyan s miért higgyen - minden jóban való hited utat mutat.  

LAZÍTS! Lazulj el, mint a rét ölébe simuló virág, s érezd a szellő simogató, lágy fuvallatát! Érezd a csendet, amint bódító szavát hinti, érezd a felhő fodrát, s míg arcodat tekinti a Nap éltető szemével, érezd; Te vagy a Nap szívének minden dobbanása, mely hívogat, éltet természetbe omló létet.

Egy

 asszony, amikor a hegyekben utazgatott, egy folyóban talált egy különösen értékes követ. Másnap találkozott egy másik utazóval, aki éhes volt, így hát az asszony kinyitotta a csomagját, és megosztotta ennivalóját a vándorral. Az éhes utas meglátta a drágakövet , és kérte őt, hogy adja neki. A nő habozás nélkül neki adta a követ. A vándor örvendezve jószerencséjén továbbállt, hiszen tudta: a drágakő olyan értékes, hogy élete hátralévő részében nem kell többé szükséget szenvednie.

 Van úgy az ember,

hogy álmodozni vágyik,

mégsem jut messzebb:

- riasztó úton - csak egy valóságig.

Van úgy az ember,

hogy bár szólalni vágyik,

mégsem jut messzebb:

- tétova úton - csak a hallgatásig.

Van úgy az ember,

hogy bátorságra vágyik,

mégsem jut messzebb:

- bénitó úton - a megalkuvásig.

Van úgy az ember,

hogy őszinteségre vágyik,

mégsem jut messzebb:

- ösvényes úton - csak a hazugságig.

Van úgy az ember, hogy építeni vágyik,

mégsem jut messzebb:

-vak sötét úton- csak a rombolásig.