Az élet...ilyen is lehet.

A Jó Öreg

Ébred már a reggel
Titkot csicsergő madársereggel
Zsivajgásuk betölti a földet
Úton ballagó Öreg jó korán kelt.

Hajlong lelke súlyos terhe alatt
Kapálja a földet fejében sok
gondolat
Ifjú korban tüzes szilaj hévvel
Megbirkózott munkával
szenvedéllyel.

Forró fejjel nem ismert gátat
Ami e lendületnek elébe állhat
Később már lassul a víznek
folyása
Megtörik a köveken csendes
csobogása.

Gyermekek születnek egyre másra
Segítője ebben élete párja
Komoly embereket nevelnek
belőlük
Ki erre ki arra elkerülnek
mellőlük.

Szállnak az évek, múlik a nyár
Homloka ráncos haja őszül már
Nincs már hű párja gyermekek
messze
Életüket élik ki-ki idegenben.

Nem jönnek, nem nyílik a kapu
Nem mondja senki Nagypapa, Apu
Nem hibásak mégsem. Komisz az
élet
Nincs baj élnek az emlékek.

Gondolataiból egy hang riasztja fel
A falu temploma a délnek
érchanggal felel
Szél kapja fel a nótát
Messze viszi búját, sóhaját.

Harang hangja hallik
Keresztet vet a jó Öreg
Imát mond az ételért-illik
S az életért köszönetet.

/ Jakab Zoltán, 2007. 07. 07. Mucsfa /

Milyen szerencse, tehetség hogy Gárdonyit élete ,szenvedései ilyen bölcseségekre
emelték. Szerencsések volnánk Mi is,.. ha mindezeket megfoganánk.

Ha egy mondatban kéne összefoglalni a jógát, talán akkor járnánk legközelebb a valósághoz, ha azt mondanánk: lényege a saját belső csend megismerése. " régebben az emberek nem nagyvárosi közegben éltek, hanem a természettel harmóniában és egyetértésben. Egészségesebbek voltak, mint most, ezért itt, Nyugaton korábban nem is keresték a jóga ösvényét. Ma viszont annál inkább."Most állandó zajban, fények, villogások között élünk, rengeteg információ zúdul ránk-mindez pedig elvonja a figyelmet magunkról. A bensőnkről. Arról, hogy mi történik odabent...
Ez a közkedvelt mozgásforma segít, hogy rátaláljunk valódi önmagunkra, hogy feltöltődjünk energiával, hogy magunkba nézzünk.

Nagyon igaz és nagyon szép.

Így az élet gyönyörű,főleg,ha az életben is így van. Szép.

Azúrban

Korán kelt a reggel. A világ fülébe ledér muzsikát húzó, könnyű szellő ébresztette hajnali szerenáddal, miközben borravalóként összegyűjtötte a nyárból elviendő emlékeit. Mohón gőgös, dölyfös darázs szemtelenkedett hamarosan az erkélyünk díszei közé, ám morogva tovaszállt, hiszen a virágok még nem láttak, álom ült a szemükön. Lengén népesedett, kalaposodott az utca. Odafönn az égen az azúr volt az úr. Aranyló napsütés, lobogó nyár, júliusi forróság perzselt, égetett nemsokára. Még a lomb is árnyékba bújt volna. Tikkadt madár hozta a mezők üzenetét, s hírelte: aratnak.
Aratnak, erősített rá a rádió, a televízió, az újság-különben észre sem vettük volna-,és egyszeriben csupa panasz lett a nyár.
Aztán jött, sugárzott a remény fénye, s erőtlenné tette az árnyat: az aranykalászú mezők idén kevesebbet fizetnek, de a gonosz idő ellenére is megtermett, megérett a kenyérnekvaló. Meglesz, megvan a mindennapi, amiért az ima szólt, s szól naponta. De vajon a rávaló meglesz-e?
A válasz az itthoni feszületnél, az útszéli, a határban és a templomok tornyán lévő kereszteknél találtam. Jeleznek, bátorítanak, védenek bennünket, és nem engedik, hogy elvegyék a hitünket. Figyeljünk rájuk!
/ Ékes László /

Nagyon szép.