Kerge idő

Tegnap még millió méhecske nektáros szája zsongott a fehér fürtös akácon, rózsabogarat ringatott a vadrózsa tövisesen íves ága, jázminok fehér illatát szívta a világ. A homokos mezőkön szőkülve hullámzott a nagy kalászú árpa, szél játszott sör-e, bor-e, pálinka-e? régi-régi talányos játékot a pipacsbimbókkal, zölden nyújtózott a hosszú sorú kukorica. Tegnap még nőtt a májusi árnyék, melegített a csodatévő fény, a remény, s azt lestük, láttuk, hogy kik jönnek, mik bújnak elő a tavaszból.
Mára megkergült az idő. Kihűlt a világ. Elrabolták a fényt, ellopták az árnyékot, a tavaszillatot, megdézsmálták a reményt. Zuhog a zápor, duzzad és árad a patak, a folyó, elviszi-elveszi az ember békéjét, megmaradt értékét. Dúló, vad szél tekerget-recsegtet lombot, dönt nagy puffanással fatörzset, rángat, szakít, tép házfedelet, űz el meleget, fúj el kedvet. Az újra befűtött szobából már nem lessük, mert tudjuk, hogy gerincesek, igazmondók, tettre készek, képesek és bólogatójánosok, talpnyalók, eddig lapító haszonlesők, szellemi verőlegények, lejárt szavatosságú gerinctelenek bújnak ki a vackukból. Ilyen lett a világ.
De...de...azért már látni, hogy szakadozik a felhő, s akár a vénemberé, fogy a szél ereje. Medrében marad majd a patak, a folyó, az élet is. Addig se hajtsuk le azonban a fejünket, ne süssük le a szemünket, hanem inkább töltsük meg újra szeretettel a lelkünket, gyűjtsük a tiszta gondolatot, hiszen e próbatétel közben is lép az idő: újra lesz fény, árny, illat, szépség...minden. Csak vegyük észre.

/ Ékes László /

Hidak

Hajnali, nyalka rigófütty ébresztett a minap, amikor már harmatot sírtak az aludni tért csillagok. Aratásillatú reggel tollászkodott, illegette-billegette magát az ébredő fényben. Csintalan szellő állt meg az ablakom alatt, s foltozott tarisznyájában hozta az elárvult házunk, az otthoni, szelíden kanyargó patakocska és a százvirágú rét el nem hagyható üzenetét. Frissen fejt tej ízét éreztem a számban, izzadt arcom lemostam a szürke, beton itatóvályú vizében, vígan intettem a zörgő fogaton kalapemelve elporoszkáló, elporzó kocsisnak. Látni véltem, hogy riszálja magát a piros gyűszűvirág az erdőszélen, a nagy levelű ragadáncs a dűlőút mentén, a bókoló harangvirág a kertben. Hallgattam, amint megszólal a fürjecske pitypalattya, s ráfelel a pásztortáskából fejtett csörgőm. Mezei margaréta hófehér szirmával szeret-nem szeretet játszottam, s boldogan behintettem vele a földet... Aztán huss!, eltűnt a pillanat. El a vágyott álomvilág. A szomszéd háznál megszólalt a napcserzett ácsok kopogó szekercéje.
Építeni akartam magam is, azt, amit az idő és az ember lerombolt, elvitt. Tudtam, falat emelnék rögvest az ítélet által ledöntött helyére, tartós tetőt ácsolnék, pirosra cserepeznék, szilárd hidat vernék... Igen, hidat vernék a patakra, a folyóra parttól partig, hidat a világra, országtól országig, földrésztől földrészig, embertől emberig, embertől Istenig, lélektől lélekig érőt. Hidat, soha el nem választót, mindig összekötőt. Hidat, mindent és mindenkit elbírót, erőset, le nem rombolhatót, erkölcsre épülőt... Ha már egyszer ezt üzenték az ácsok kopogó szekercéi.

" Kis éji zene "

Tücskök ciripelnek...Gyermekkorom drága kis muzsikusai előbb-utóbb álomba ringatnak engem. Lehunyt szemmel hallgatva őket szép holdvilágos és édes hársfaillatú lesz az éjszaka, és még azt is hallom, hogy a Tisza vizének finoman fodrozódó hullámai halkan, nagyon gyengéden, szinte szerelmesen simogatják, ringatják a vízbe hajló faágak leveleit...ahogyan én ringattam, simogattam egy szép fiatalasszonyt, karjaimmal átölelve az ölembe húzva, hogy arca az arcomhoz simulhasson.

Álom..ez már csak álom, amiről-amikor valóság volt-azt hittem örökké fog tartani. De sokszor ültünk így összefonódva, egymásba kapaszkodva/ karolva, boldogan, észre se véve a boldogságot. Hogyan is vettük volna észre, amikor annyi minden csodálatos dolog vett körül bennünket: a virágok, a virágzó fák és bokrok, és pár lépésnyire tőlünk a Tisza vizében önnön szépségükben/ ragyogásukban gyönyörködő csillagok és a fényárban fürdő telihold. Eszünkbe se jutott a börtöncellánál is szűkebb albérleti szobánk, mit se törődtünk a képmutató és álszent, csak karrierjével elfoglalt világgal, és a szobának csak nagy-nagy jóindulattal nevezhető albérletünk sem zavart különösebben bennünket, ahol végül is le tudtunk feküdni, mert ha összebújtunk, akkor az a kis helyiség valahogy sokkal meghittebbnek és tágasabbnak tűnt a szemünkben. Magabiztosak voltunk és bátrak, másképp neki se mertünk volna vágni " koldustarisznyánkkal " szerencsét próbálni, annak az agyonpolitizált, félelmetesen meggyőződéses, ostoba és kegyetlen világnak...

Már nem alszom. Felébredtem, amikor kis muzsikus barátaim, a tücskök abbahagyták a koncertjüket. Elfáradtak, vagy talán valamitől megijedtek? ( Vegyem kezembe a hegedűmet?) Órámra nézek. Hajnali kettő. Már több mint négy éve egyedül alszom a szobámban a hegedűmmel. Én az ágyamban, " ő " az íróasztalom szélén. De én most már teljesen ébren vagyok. Kint hirtelen feltámadt a szél, és egyik pillanatról a másikra zuhogni kezdett az eső, és én álmatlan szemekkel nézem, ahogy az ablakom előtt álló fáról sűrű cseppekben csorognak a könnyek.

/ Bálint György Lajos /

A 2010-es év madarai a fecskék lettek.
Azért választották ezeket a madarakat, mert riasztó adatokat mértek a hazai fogyatkozásukról. A három hazai faj, a molnárfecske, a füstifecske és a partifecske állománya csaknem a felére csökkent az elmúlt tíz évben.
Mi az oka ennek?
-A legfőbb az élőhelyek átalakítása, a klímaváltozás, valamint a szélsőséges időjárás. Emiatt az állatok nem találnak elegendő élelmet sem.
A globális változásokkal hazai szinten nem tudunk mit kezdeni, de mindenki tehet valamit a madarakért, a számunkra is élhetőbb környezetért. Egy-két odú, etető és itató elég ahhoz, hogy valóságos "vadonná" váljon a környezetünk. Ehhez nem szükséges feltétlenül családi házban lakni. Akár a panellakás erkélyén is megoldható.

Elég ritkán lehet olvasni Benjámin László verseit. Sajnos nekem sincs egy kötete sem. Ha van egyáltalán. Itt laktak Ők is Angyalföldön még kislány koromban.
Köszönöm, hogy olvashattam.