Békesség…

Egy festőt egyszer arra kértek, rajzolja le a békességet.
A feladat egyszerűnek látszott,
s ő nyomban neki is látott.
Rajzolt tengert, széltől mentesen,
rajta egy hajót, mely állt csöndesen.
Utasa mind lusta álomba merült …
s a kép összegyűrve a szemétre került.
Nem békesség volt a papíron,
hanem szélcsend és unalom.
Aztán újabb rajzba kezdett,
s egy szundító öreg bácsit festett.
De békességet nem ábrázolt ez sem,
nekiállt hát, hogy tovább keressen.

HAJNALI NYOMOK..

 "Minden kis viaszgyertya megtanít arra, hogy egy kis melegért, fényért, érdemes tövig égni, mert a kis dolgok fénye, az ami bevilágítja az életünket"

/Molnár Ferenc/

Öreganyó ölébe engedett kezekkel ült, fából eszkábált lócán, nádtetős háza előtt.
Barázdált arcán a múló idő nyomai. Olyan ő, mint egy magányos tölgy,
bő ruhája lombként borul köré. Göcsörtös ujjai egymásba kapaszkodnak.
Fejét fekete kendővel szorosan, redőzve kötötte meg álla alatt.

 LITÁNIA



Te édes-kedves társam,

Miféle szerződés ez?

Micsoda Isten írta,



Én puha, fehér párnám,

Min nem nyughattam eddig.

Lelkem szép muzsikája,

Mit nem hallottam eddig.



Bölcsességgel írott könyv,

Mostanig nem tanultam.

Én friss-jó egészségem,

mily soká beteg voltam!



Én reggeli harangszóm,

Szép napos délutánom,

Szelíd, esteli lámpám,

Sűrű csillagos éjem.



Ó, éjem, égem, kékem,

Te kedves, kedvességem!

Csobogó, teli korsóm,

Friss, hajnali harangszóm,

Csendes, nyugalmas álmom,

Napfényes délutánom!

Ki vagy te, aki visszafogtad

futásomat?

Mért vagy erősebb, mint az ösztön,

mely más utat mutat?

Iszonyodásom menedékét,

mért szegetted velem a békét,

amelyet a földdel kötöttem,

hogy bírjam, ha föld lesz fölöttem?

... 

Én nem örömökre születtem.

Neked mért örülök?

Rég nem lehetnek terveim.

Most mire készülök?

Bokám és útjaim szilárdak.

 Egy ember, aki lassan elvegyül a tájjal, része lesz egy erdőnek vagy mezőnek, ütemesen átadja magát a természet nagy díszletei között az örök valóságnak, az időtlen világi térnek, minden pillanatban úgy érzi, hazatért séta közben. A séta a teljes magány. Egy szobában könyvek és tárgyak vannak körülötted, melyek életed feladataira és kötelességeire figyelmeztetnek, a munkára vagy a hivatásra. Aki sétál, megszabadult munkájától, egyedül van a világgal, lelkét és testét átadja az ősi elemeknek.

Szeretettel meghívom a társaságból azokat (Budapestiek elsősorban, mivel Pesten lakom) akiket érdekel a vers, az irodalom, 27-én vasárnap du. 3-kor tartandó irodalmi délutánomra.

Fellép: Szabó István nyugdíjas színművész (a Szegedi Nemzeti Színház és a Budapesti Kamara Színház volt tagja.

Akit érdekel, kérem írjon magánban, és a pontos címet megadom.

Üdvözlettel

M.

Milyen színű a szomorúság? - kérdezte a csillag a cseresznyefát, és megbotlott egy felhőfoszlányban, amely gyorsan tovább szaladt. - Hallod? Azt kérdeztem, milyen színű a szomorúság? - Mint a tenger, amikor magához öleli a napot. Haragosan kék. - Az álmoknak is van színe? - Az álmoknak? Azok alkonyszínűek. - Milyen színű az öröm? - Fényes, kis barátom. - És a magány? - A magány az ibolya színét viseli. - Mennyire szépek ezek a színek! Küldök majd neked egy szivárványt, hogy magadra teríthesd, ha fázol.

Kértem Bölcsességet… és kaptam problémákat, hogy megoldjam őket. …

Kértem Jómódot… és kaptam agyat és izmot, hogy dolgozzak.

Kértem bátorságot… és kaptam akadályokat, hogy legyőzzem azokat.

Kértem Szerelmet… és kaptam bajban lévő embereket, hogy segítsek.

Kértem Jóindulatot… és kaptam lehetőségeket.

Semmit nem kaptam meg, amit akartam… De mindent megkaptam, amire szükségem volt.