Nincs a szeretetnél szebb szó, érzés! Adni - kapni!

Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.
Antoine de Saint-Exupéry

Előzmény

Azt is mondta még Ambarus bácsi ,ha az egészsége megengedi, akkor még egyszer elmegy Erdélybe.

Előzmény

Fohász...

Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom,
csak erőt kérek a hétköznapokhoz.
Taníts meg a kis lépések művészetére!
Tégy leleményessé és ötletessé, hogy a
napok sokféleségében és forgatagában
idejében rögzítsem a számomra fontos
felismeréseket és tapasztalatokat.
Segíts engem a helyes idő beosztásban!
Ajándékozz biztos értéket a dolgok
fontossági sorrendjében, elsőrangú
vagy csak másodrangú fontosságának
megítélésében!
Erőt kérek a fegyelmezettséghez és
mértéktartáshoz, hogy ne csak
átfussak az életen, de értelmesen osszam
be napjaimat, észleljem
a váratlan örömöket és magaslatokat!
Őrizz meg attól a naiv hittől, hogy az
életben mindennek simán kell mennie!
Ajándékozz meg azzal a józan
felismeréssel, hogy a nehézségek,
kudarcok, sikertelenségek, visszaesések az
élet magától adódó ráadásai,
amelyek révén növekedünk és érlelődünk!
Küldd el hozzám a kellő pillanatban azt,
akinek van elegendő bátorsága és szeretete
az igazság kimondásához!
Az igazságot az ember nem magának mondja meg,
azt mások mondják meg nekünk.
Tudom, hogy sok probléma éppen úgy oldódik meg,
hogy nem teszünk semmit.
Kérlek, segíts, hogy tudjak várni!
Te tudod, hogy milyen nagy szükségünk van
a bátorságra.
Add, hogy az élet legszebb, legnehezebb,
legkockázatosabb és legtörékenyebb
ajándékára méltók lehessünk!
Ajándékozz elegendő fantáziát ahhoz, hogy
a kellő pillanatban és a megfelelő helyen-szavakkal
vagy szavak nélkül- egy kis jóságot közvetíthessek!
Őrizz meg az élet elszalasztásának félelmétől!
Ne azt add nekem, amit kívánok, hanem
azt, amire szükségem van!
Taníts meg a kis lépések művészetére!
( Antoine de Saint Exypéry )

Nagyon igaz mese ez is,mert csak az idő tudja igazolni hogy az igaz szerelem járt nálunk, abban az első pillanatban,és egy darabot itthagyot magából , amiből meríthetünk mindig ,és védelmez minket ha ápoljuk és vigyázunk rá ,- akár egy életen át!

" Azért vannak a jó barátok, hogy a rég elvesztett álmot visszahozzák néked, majd egy szép napon.
Azért vannak a jó barátok,hogy az eltűnt boldogságot visszaidézzék egy fázós alkonyon."
( Máté Péter )


Mindig kell egy barát, aki bátorít, hogyha félsz.
Ki a mélyből felrepít, ki a bajban megsegít.
Vigaszt nyújt neked, ki csak érted van veled.
Csodát látni, jobbá válni, barát nélkül nem lehet.

Egy igazán őszinte dal az őszinteségről.
De szép is lenne...

Kóborlók

Végül csak elagg a nyár. Fakul a platán, lassan pergeti reszketeg levelét a sudár jegenye, a szemközti kertben egyenes derékkal strázsál egy délceg ezüstfenyő, elmúlásról és újrakezdésről beszélget a ház előtti kőris. a szőlőhegyek vastag, szúrós füstjét, nem vacsorafüstöt telepít a fényben vergődő völgyre a szél. A pillanatokra beálló csendben hallom a hervadás neszét, és látom, ahogy lassan színét veszti a virág.
Nézem a festetten is fakó várost, nem szólok hozzá elrongyolt szavakat, és nem törődöm vele, ha megszokásból nem néz vissza rám.
Színarany a délután. Kóborolnak velem az emlékeim. Az egy életen át cipelt szülői szavak-"a mindig oda legyen az eszed!" intelme-, a jussolt erkölcs, hit, hagyományok, az igazságérzetem, az igékből várat építeni szükségessége, öröme, tanítóim biztatása, a törvény gőgje, csődje, a fogyóban lévő célok, a lohadó-hamvadó vágyak, a csökönyös elvek, a belenyugvás békéje-békétlensége, a jobbról és balról jövő farizeus hangokat meg nem halló rebellis voltom.
Kísér egy-egy csók, szerelem méze, néhány barátság vidító emléke, meleg parola, kedves simogatás, pár behegedt seb, a meg nem értettség keserű szájíze, egy szürke, hervadt falu emléke. Jön velem a hajdani, ilyentájt végzett gabonavetés emléke, a dióverés kezdete-ma már annak is érik, csörög, akinek nincs fája-, a hízóra fogott disznó gömbölyödése, a biztató remény.
Még vásik a nyár. A kóborlóknak, mint hajdan a mezőnek a csősz, dalt dúdol az út menti hárs, a juhar, az akác. Akár a levelek, úgy peregnek az álmok az életfáról. Vissza, mint ahogy az avarrá váló lombot, nem hozza senki azokat. Legfeljebb újakat szület a settenkedő ősz.
/ Ékes László /

Fájó gondolatok. - De igazak-