Otthon az, ahova hazatérsz. Ahol valaki vár este. Ahol ismered a fal kopásait, a szőnyeg foltjait, a bútorok apró nyikorgásait. Ahol úgy fekszel le az ágyba, hogy nem csak alszol, hanem pihensz. Nem csak pihensz, hanem kipihened magad. Kipihened az életet, az embereket, mindent. Ahol otthon vagy, az az otthon. Nem kell hozzá sok. Elég egy szoba. Ha tízen vagytok benne, az se baj. Ha mind a tízen egyek vagytok ebben, hogy haza tértek, amikor este hazatértek. Nem kell hozzá sok, csak egy szoba és egy érzés.

Ismertem egy kisfiút, a szülei annyira szegények voltak, hogy semmi játékot nem tudtak venni neki.

És mégis voltak játékai!

A saját szeme, szája, füle és az orra, a haja és a nyaka, a két karja és a két keze, lába.

A haja játszott és táncolt a széllel; a füle tele volt madárénekkel, patakzúgással; az orra a virágok és bogyók illatával, a párolgó leves szagával, amit az édesanyja a tányérjába mert. A keze soha egy percig nem maradt nyugton, s a két lába is egésznap futkosott, ugrált a boldogságtól.

Szép este van. Szép csöndesen aludj.
Szomszédjaim is lefeküsznek már.
Az uccakövezők is elballagtak.
Messze-tisztán csengett a kő.
Meg a kalapács
Meg az ucca
S most csönd van.
Régen volt amikor láttalak.


Dolgos két karod is oly hűs
Mint ez a nagy csöndű folyó.
Nem is csobog csak lassan elmegy.
Oly lassan hogy elalusznak mellette a fák
Aztán a halak
A csillagok is.
És én egészen egyedül maradok.


Fáradt vagyok sokat is dolgoztam
Én is elalszom majd.
Szép csöndesen aludj.

Hedinek

Benedek Elek: Reggeli dal

Fölébredt a nap, kapuját kitárta,

Nótával köszönti a dalos madárka.

Ébredez az erdő, már a rét sem alszik

Madár dalolása messzire elhallszik.

Harmat rezg az ágon, fénye meg-megcsillan,

Rásüt a napsugár s egyszerre elillan.

Ragyog az áldott nap, a szellő se lebben

S dalol a kis madár mindig ékesebben.

Fölkel a méhe is, döngicsél a réten,

Zümmög a bogárka röppenésre készen.

Szárnyát szárítgatja meleg napsugárban,

Megfürödvén előbb harmatos virágban.

Kányádi Sándor: Fekete mese

Egyszer egy nagy kerek erdőben, már azt meg nem mondom, Afrikában-e vagy Dél-Amerikában, de ott, ahol a papagájok, a kolibrik, a kanárik s a kis paradicsommadarak nem kalitkában, de szabadon s békességben tanyáznak, rikácsolnak, furcsa gondolata támadt az egyik tarka tollú törpepapagájnak.

- Miénk az erdő, a dzsungel minden fája, lombja, beszéljen, rikácsoljon hát mindenki papagáj módra.

Megszeppentek erre a kolibrik, a kanárik, a kis paradicsommadarak, mivel ők bizony gyengécskék és kevesen voltak.