Perzsia északi vidékén történt, hogy egy ember beleesett a vízbe.Már csak a feje volt ki az iszapból, kétségbeesetten kiabált segitségért. Egy-kettőre nagy tömeg gyült össze, s az egyikük rái s szánta magát, hogy segít a bajba jutottnak.   "Add ide a kezedet..." kiiáltott be hozzá, majd én kihúzlak a mocsárból... de a süllyedő csak kiáltozott tovább, és semmit sem tett, hogy a másik ki tudja húzni. 'add id a kezed! ismételgtte a másik az utasítást.   De válaszként csak kétségbeeset segélykiáltások jöttek.  Ekkor odalépett egy harmadik, és azt mondta: láthatod, hogy soha nem fogja kinyújtani a kezét.

Tudod arra gondoltam,

hogy olyan az élet,

mint egy virágzó rózsakert,

sok, különböző színű,

különböző illatú rózsaszállal,

az egyiknek neve ifjúság,

a szépség a másiknak,

van, amelyiket barátságnak hívnak,

olyan is, amelyiket úgy,

hogy örökké,

míg viruló rózsától illatozik a kert,

míg a szirmok épek, egészségesek,

addig azt hinné az ember,

övé az egész virágzó világ,

övé a tündöklő rózsakert,

de hamar észre kell vennie,

az ürömöt az örömben,

bizony, a rózsavirág élete rövid,

és legrövidebb a virágzás,

egy, két, három virág is elpusztul,

akkor kezdi nyugtalanítani,

a hulló rózsákat látva

gyanítani,

nem tart örökké semmi,

de ha egyszer

a sok elpusztult virág között

felfedez egyet,

amelyik nem hervadozik,

inkább napról napra szépül,

túl él minden elképzelhető korhatárt,

szépsége nem ismeri a határt,

akkor annak azt a nevet adja,

hogy „végtelen szeretet”,

amelyik megszépíti az életet,

ami nem hervad,

, és a reményt élteti,

talán van olyan szeretet,

amelyik a halált is túl éli

Zámbó Jimmy: Ave Maria

Már reggel érezhető volt, hogy meleg nap lesz. A buszon kevés ember utazott, ilyen hőségben leginkább csak azok, akik a munkahelyükre igyekeztek. No, meg pár fiatal és idős, akiknek bizonyára, muszáj volt útra kelni.

Olvasnivalót nem vittem magammal. Kihasználtam az időt a legkedvesebb időtöltéshez, nézelődni, ami nálam egy régi játék: kitalálni kik lehetnek a körülötem utazó emberek, útitársaim. Mellettem ősz hajú, tömött bajszú, jó hetvenes öregúr. Ünneplőruhájából naftalinszag árad.

A virágok kókadoztak a nagy melegtől a munkahelyem parkolója szélén.

Mivel korában érkeztem, gondoltam, meglocsolom őket, hadd szépítsék még sokáig a környezetünket.

Két kannával indultam a hosszú folyósón, mikor szembe jött velem az egyik gondozónő úgy 6-7 aprócska gyerekkel.( Tolták az edényes kocsit a konyhára. )

Köszöntöttük egymást, aztán viccesen megjegyeztem-látom milyen sok, ügyes segítséged van.

Aztán egy-két lépést elhaladva a legidősebb, 6 éves fiúnak eszébe jutott, hogy kinyítja nekem az ajtót, mivel látta, hogy mindkét kezem tele van.

Egyszer régen, mikor még nem volt bánat,

S a kék vizeken tündökölt a hold,

Tündér leány állott a tenger partján,

S a hab lágyan, szerelmesen dalolt...

De egy este... messze észak felől

Orkán hadával érkezett a tél,

A tündér sírt és fényes könnyeit

Zúgó tengerbe hullatta a szél...

Aztán elment... a tenger várta, várta,

És fodros habja többé nem dalolt.

Ködös, borongós, néma éjszakákon

Sötét vizén nem tündökölt a hold...

S a mélybe hullott tündér-könnyekből

Lettek a fényes igazgyöngy szemek...