Hisz még mindig arra vágyom, hogy itt legyél mellettem,
és, hogy kedves, szerelmes szavakat suttogjál nekem.
Hiszen emlékszem még, s oly tiszta minden egyes kép,
hogy mellettem vagy, s szívedben hozod nekem a békét.

Kérlek ne menj még, hisz csak veled érzem a boldogságot,
s melletted minden egyes percet, oly csodálatosnak tartok.
Mikor szemed szemembe néz, s kezeddel fogod két kezem....

  

Az éj sötétjében, amikor álmot látsz,
nem hallassz mást, csak a szív szavát.
Próbálja felnyitni a szemed, hogy lásd,
előtted van minden, csak egy karnyújtás.
S ha észreveszed, kitárul előtted a világ,
s mindenki neked ontja öszinte mosolyát.

Akkor te is rájössz, hogy hallgatni nem szabad,
állj a világ elé, s kiáltsd azt, ami szívből fakad.
Sokkal jobb érzés lesz, ha meghallják szavad,
örökké nem bújhatsz el, vállalnod kell önmagad.

 

Az Egyfejű Királyfi elment a Hétfejű Sárkányhoz, és így szólt hozzá:

- Otthon a gyűlésen arról beszélgettünk, hogy miért van neked hét fejed. Amikor nekünk csak egy van! Nos?

- Így születtem – felelte a Sárkány jóindulatúan. – Nekünk, sárkányoknak hét fejünk van.

- Ez nem mentség – replikázott a Királyfi. – Sőt annál rosszabb rád nézve. Mert ha szerezted volna valahol azt a rusnya hét fejedet, akkor ezt talán mi is megtehetnénk. De így reménytelenül egyfejűek maradunk mindörökre!

Bár nem tudom még, merre van.
Ott minden lépés nyomtalan.
S minden hajnal színarany.
Szólj majd, szólok
én is, ha látom majd ott
azt mondják, hogy mindig béke van.

Ha eleged van magadból néha,
lehúz az örvény, tudom kevés a tréfa.
De nem mindig a szép, az okosak útja.
Mert a paradicsom felé mindig rögös a túra.

Ne szívd mellre. Az kinek jó?
Értelmes embernek az nem való.
Hiszen a legszebb a nyitott szív:
S a tiszta szó.

Na, nem mindig megy magától minden,
akarni kell, anélkül semmi sincsen.

Aludjatok, vágyak,
Ne zokogjatok,
Csicsíjja, ti bágyadt,
Rekedt sóhajok!
Szállni a magasba
Minek már, minek már,
Te szív, árva, balga,
Pihenj már, pihenj már!

Aludjatok, vágyak,
Vár az alkonyat,
Fáradtak a szárnyak,
A nagy árny fogad,
Szállni a sötétbe,
Minek már, minek már,
A nótának vége,
Pihenj már, pihenj már!

 Volt egyszer egy ember, aki az õ háza udvarán oszlopot épített az õ Istenének. De az oszlopot nem márványból faragta, nem kõbõl építette, hanem ezer, meg ezer apró csillámló homok-szemcsébõl, és a homok-szemcséket köddel kötötte össze.
     És az emberek, akik arra járva látták, nevettek rajta és azt mondták: bolond.
     De az oszlop csak épült, egyre épült, mert az ember hittel a szívében építette az õ Istenének.
     És amikor az oszlop készen állott, az emberek még mindig nevettek és azt mondták: majd a legelsõ szél összedönti.

 
Felébredt az égbolt és az ablakába
még mindig ott állt, és didergett a lélek,
az álomhajú fekete éjszakába.
Tenyerébe rejtette könnyes bánatát,
de senki nem hallotta sóhaját.

Csillagszemét már álomra hunyta az ég.
Míg elalszom mondanál nekem egy mesét?
A lélek így mesélni kezdett, és ha sírt,
könnyeiből mosolya szülte a csodát,
de senki nem hallotta sóhaját.

És csak mesélt, csak mesélt a bánatáról,
rohanó életének ezer bajáról,
a fájdalmakról, mikor űzik hajtják, míg
féltés félelmei lassan betakarják,..

 Megszületünk, elkezdődik az életünk. Folytatódik azzal, hogy felnövünk.És amikor "nagyok" vagyunk, mindent magunknak  kell megoldani. Nem szabad csüggedni, akkor sem, ha valami nagyon fáj, ...tovább kell lépni,mert az élet fájdalom, ,remény, csalódás.

De akik szeretnek, az igaz barátok,ott állnak melletted ... mindig.

Mert olyanok ők, mint a szeretet csillagai, ha a sötétben felnézünk rájuk, utat mutatnak...

 Este tettem fel egy képet, a Holt tenger felé...     és eszembe jutott a Medve-tó...  Erdély

A Medve-tó keletkezéstörténetéről számos feljegyzés áll rendelkezésünkre. Szőcs Antal leírása szerint a XIX. század "hetvenes éveinek végén a Pálné-gödrének feneke, mely kaszáló volt, teljesen eltűnt, s helyében sötét szakadék keletkezett, amelyben a víz tóvá gyűlt össze". Kis Sándor imigyen ír ugyanerről: "1875 nyarán égi háború következtében a Cseresznyés hegy felől jövő két patak, a Köröstoplica- és az Aranybánya-patak felduzzadt, s a víz a Zoltán hegy alatt meggyűlt, és ott egy tó alakult ki".